Magyar bronzérem a 2018-as GT4 Európa Bajnokságon

2018.12.04. 11:30

Londonban ünnepeltek az idei GT bajnokságok győztesei, köztük egy Magyar: Mór Csaba

Idén a londoni Old Billingsgate szolgáltat otthonául a világ GT bajnokságainak díjátadójának. A Brit GT, Francia Bajnokság, Ázsiai széria mellett a legnépesebb Blancpain GT3 és GT4 European Series győztesei is itt vehették át trófeáikat. Utóbbiban a világ minden tájáról nevezett összesen több, mint 100 induló, kik közül a 2018-as EB összesítésében egyedüli magyar pilótaként Mór Csaba a PRO/Am kategória 3. helyén végzett,.

Csaba idei szezonja nem volt zökkenőmentes, elég csak arra gondolni, hogy Audival kezdte az évet, majd AMG következett és a zárófutamon már Porschéval ment.

A szezonnyitón még nyertünk az audis csapattal, azonban a 2. versenyhétvégétől rossz irányba fordult a kapcsolatunk. A szerződésemben szerencsére volt egy pont, hogy ha nem megfelelő a csapat teljesítménye kiléphetek. Ezzel élve már egy teljesen másik csapattal, egy AMG-be ültem át a Spát követő versenyhétvégén, de sajnos a bajnoki cím ekkorra már elúszott, így a PRO/Am értékelés 3. helyét szereztem meg végül. Nagyszerű hír, hogy csapatom besöpörhette a csapatértékelés bajnoki címét, remélem, hogy jövőre sikerül előrelépnem és ez pilótaként is sikerülni fog.”

GT4 European Series-ben a 40-50 autós mezőnyben olyan autók GT4-es változatai versenyeznek, mint például az Audi R8, AMG GT, Porsche Cayman, Aston Martin Vantage, McLaren 570S, Maserati Granturismo, BMW M4, Chevrolet Camaro, vagy KTM X-Bow. A 2019-es évre két GT4-es autó új verziója érkezik: az Aston Martin Racing az új Vantage-el mutatkozik be, még a Porsche Cayman a 2019 második felében debütáló utcai verzió előtt, tavasszal bemutatja az új GT4-es versenyautót, a 911 GT3 négyliteres szívómotorjával.

Csaba nem csak a kormányt forgatja jól, néha ír is. Találkozhattok az írásaival a Totalcaron, korábban Porschékat tesztelt, például a 911 GT2 RS-t, de akadt ott minden más is a Porssche kínálatából.