Szubjektív kedvenceink, objektíven át
Könyörtelen mennyiségű fotót lövünk minden évben, szélsebesen pörög az öles DSLR-ekbe az expó, púposra töltjük a memóriakártyákat, gyorsan fogy a céges tárhely. A tempó legtöbbször feszített, de szerencsére olykor azért van idő a kreatív fotózásra is. A több ezer fotó közül mindenkinek van legalább egy (de általában több), amit valamiért különösen kedvel. Összeszedtem a kedvenc fotóinkat 2025-ből.
Közzétéve:
2026. 01. 01. 06:41
Szentkuti Ákos
Egy ideális világban mindenkinek ez a háttérképe.
Vannak autók, amikről lehetetlen rossz fotót csinálni, mert minden környezetből kiragyognak a jelenlétükkel, és onnantól nem számít, hogy rosszak a fények, villanyoszlop van a háttérben, vagy épp félre van komponálva. A Porsche 550 Spyder (Chamonix) pont ilyen: kivittük a Red Bull ShowRun keretein belül tartott különleges Parkoló Parádénkra, és ahol viszontláttuk a közösségi médiában, mindenhol állati ütős volt, ám a korábbi menetpróbájára Hamvas kolléga tökéletes helyszínt választott, és a fények is neki dolgoztak. Nem elég, hogy még a tökéletes napnyugtához egy ejtőernyőst is tudott komponálni a háttérbe, az átlövős képek olyanok lettek, amit minden autóbolond elképzel a fejében mámoros pillanatként, mikor vásárlás előtt, a hirdetésre csorgatja a nyálát. Ha AI csinálta volna, megkérném, hogy kicsit húzzon vissza a giccsből, mert ez így túl hihetetlen.
Nehéz választani egy képet a galériából, mert mindegyik parádés a maga módján, de nekem ez a részletfotó a nyertes, átjön rajta a kormány minden textúrája, az enyhe patina, és a napsugarak folytatásaként kiragyogó, parádésan fókuszba helyezett Porsche-logo.
Hamvas Tamás
Komplett galériát hozok most itt fel, méghozzá az 1985-ös Chamonix 550 Spiderét, ami az a brazil recreation modell, amit az eredeti 50-es évekbeli Porsche 550 Spider mintájára gyártottak. Sosem fogom elfelejteni, amikor először láttam Budapesten a belvárosban, de ugorjunk oda időben ahol az első saját fotóimat lőttem róla a Westend pláza oldalában álló hotel előtti placcon. Napok óta vártam a fotózást Zoltánnal és a Chamonix-val, pályafutásom egyik legkülönlegesebb autója. A találkozó előtt egy órával volt egy megérzésem, felhívtam, hogy minden rendben van-e? Nyilván nem volt, az autó lerobbant a belvárosban, de menjek oda, ha van kedvem. Volt.
Nem kapott benzint az 1,9-s boxer, Zoltán szerint a nemrég beszerelt üzemanyagpumpa volt a hibás. Tapasztalt veterános, imád szerelni és gyakorlatilag mindegy, hogy hol, most épp a hotel előtt kellett. Hozatott szerszámokat Katával, aki egy OT rendszámos, tökéletes állapotú 1990-es Lotus Elan M100-zal érkezett, benne a krokodil, szerszámok, alkatrészek a Chamonix-hoz. Végtelenül váratlan jelentet éltünk meg - mármint én mindenképp -, hogy a turistákkal teli placc közepén a világ egyik legritkább autója orral az égnek áll egy emelőn, mellette pedig a szintén durván ritka kis piros kabrióból kerülnek elő az eszközök. Kikerült a pumpa, ami persze tökéletesen működött, épp csak benzint nem kapott az üres tankból. Végülis, a problémát megtaláltuk, másnap pedig csodás aranyórás galériát lőttünk róla.
Jakusovszky Kristóf
Azt talán sokan sejtitek, hogy imádok fotózni, azt viszont kevesen tudjátok, hogy szenvedélyesen rajongok az öreg fotós cuccokért. Tudom, hogy a világ rég elsuhant a tükörreflexes fotógépek mellett, és a legtöbb profi fotós ma már high-tech MILC-ekkel nyomja, engem azonban ez a legkevésbé se érdekel. Elveszi a fotózás finom, semmi máshogy nem hasonlítható, mechanikus ízét, ha nem igazi üvegeken át nézem a témát egy periszkóppal és nem az arcom előtt csattan a tükör. Menők a modern eszközök, de távolabb tolnak attól a pillanattól, amit meg szeretnék állítani.
Amikor tesztautót fotózok, az általában ipari daráló, maximalizmusra, kreatívkodásra ritkán van alkalom és idő. Hiányzik is a fotózás hobbista jellege, hiszen imádok pepecselni a szögekkel, a blendével és a látószöggel, miközben már az ötödik kompozíciót tesztelem. Két lépés jobbra, térd kissé rogyaszt, most a jó! Előfordul, hogy kiadja, és az mindig ünnep: az Audi RS3-nál sikerült időt szakítani egy esti fotózásra.
Parkoló, éjszaka, állvány, vén Canon 5D Mark I, 70-200 f4L. Az év legjobb fotós terápiája volt a fóti Auchan mellett megkeresni a megfelelő beállítást, mindenféle sietség nélkül - innen is csókoltatom a fénykezelőt, aki direkt mindig ott kapcsolta le a lámpákat, ahol fotóztam, nehogy má' nekem jó legyen. Mivel 2025-ben ez a fotózás esett a legjobban, és még a képekkel is aránylag elégedett vagyok, ezt a komplett, lassú és nyugodt élményt választottam az idei kedvencemnek. A teszt amúgy jövőre érkezik, úgyhogy ezeket a fotókat felfoghatják amolyan teaser trailernek.
Balogh Bence
Sosem ástam bele magam annyira a témába, mint Elvis, de én is szeretek fotózni, és engem is feszélyez, hogy a tesztautók megörökítésekor már akkor is elégedett lehetek, ha az ismert szempontoknak meg tudtam felelni. Ha esetleg sikerül az autóhoz illő hátteret találni, az már egyenesen boldoggá tesz! Az időszűke nem tesz jót a kreativitásnak, viszont rászoktat, hogy frappáns legyél, és a lehető leghatékonyabban dolgozz. Saját képeim közül idén a Stellantis egyik karakteres, de közel sem hibátlan crossovere, a Jeep Avenger műszerfaláról lőtt fotóra vagyok a legbüszkébb.
Mindenféle világítás vagy derítés nélkül sikerült elérni, hogy az egyébként borongós időben is elég fény legyen a fekete műanyagokon, és a számítógép segítségét sem kértem ahhoz, hogy a háttérben látható, őszi erdőben kanyargó út is érvényesüljön. Tom szakértelmét most is igénybe vettem a fényeléshez, így rajta kívül már csak a Nikon D7100-asomnak tartozom köszönettel, hogy egy ilyen katalógusba való végeredményt kaptam. A jó helyszín és az elég ráfordított idő kölcsönhatását Hamvas Tomi képével szemléltetem, amit az idei Transalpina túránkon, hajnalban lőtt.
Sturcz Berci
Idén nem lőttem mesterművet, egy olyan képet sem tudok említeni, ami műszaki, technikai vagy a szimpla látvány szempontjából megragadta volna a fantáziámat. Azonban sok helyen voltam a barátaimmal és a párommal egyaránt, így készült olyan fotó, ami ha fényképészetileg nem számít kimagaslónak, nekem sokat jelent. Ezek közül nagyon nehezen választok.
A leglátványosabb talán, amit én lőttem az Edelweißspitze tetejéről a Volkswagen Bogaramról. Nem csak azért érdekes kép, mert 34 lóerővel megmásztam Ausztria legmagasabb útját, de a tróger módon lefestett, rikító sárgán világító Bogár kiváló kontrasztot mutat a szürkés-fehéres, döbbenetes méretű, havas hegyek előtt. Azt hiszem ez mégis csak a második, mivel egy októberi hétvégén kiugrottunk a barátaimmal Szarajevóba és életem egyik legjobb kiruccanását raktuk össze. A Dél-Szláv háborúban meggyötört síugrósáncokkal szemben álló pódiumra másztunk fel egy kiváló csapatfotó kedvéért. Az autó amivel mentünk, azonban nem látszódott szépen. Ezért megkértem széles PhotoShop ismeretekkel rendelkező kollégámat, hogy valahogy tegye rá a képre az autót is. Így született meg számomra 2025 legjobb képe (köszi Csabi!).
