Ahol egy levegőt szív a Skyline, a Bugatti és a Wartburg
Lepörgött az AMTS, mi pedig a pakolás után hatalmas lendülettel estünk be arccal előre az ágyba. A srácok megállás nélkül videóztak, szerveztek, cimbiztek, én meg interjúztam, illetve úgy tiltattam a hatalmas DSLR-t, hogy a végén kis túlzással felpúposodott a memóriakártya, annyira telepakoltam képekkel. Korábban megmutattam, hogy milyen az AMTS akkor, amikor nem látod: csütörtökön, a kiköltözés napján látogató még nincs, stresszes törlőkendőzés, finomhangolás és tempós glancolás annál inkább. Most pedig itt egy teljes mértékben szubjektív összeállítás rengeteg olyan autóról, ami nekem valamilyen okból bejött. Többek között szuper Skyline-ok, alacsony Audik, karakteres Corradók, pusztító Porschék és brutális Bugattik következnek. Enjoy!
Közzétéve:
2026. 03. 23. 17:42
Miután puccba vágtuk a standunkat csütörtökön, és összepakoltam az első, már említett fotós összeállítást, elhúztam haza. Ugyanakkor úgy voltam vele, hogy durva ziccer lenne kihagyni az AMTS egyáltalán nem nyilvános, ugyanakkor fotózásra leginkább alkalmas részét, vagyis a csütörtök estét.
Ilyenkor már minden autó és stand csendesen, kidüllesztett mellkassal várja a pénteki nyitást, éjjel még vesznek egy utolsó, mély levegőt a forgatag előtt. Ember már alig van kint, néhány maximalista, utolsókat simító arc kivételével szinte teljesen üresek a Hungexpo pavilonjai.
Semmi máshoz nem hasonlítható élmény az AMTS előtti éjjel. Néhány órára teljesen megáll az idő, fantasztikus autók végtelennek látszó sorai között bolyonghat a vidám fotós. Évek óta járatom a nulladik napot, és minden alkalommal egy elképesztően mély, szinte kézzel fogható nyugalom tölt el. Van idő leguggolni, komponálni, megkeresni a legjobb szöget, nem kell percekig várni arra a néhány tizedmásodpercre, amikor senki nem lóg a képbe. Imádom.
Ezúttal magammal vittem több barátomat is, akikkel órákig folyattuk a nyálunkat az igényesen átépített cuccokra. Valószínűleg többen tudjátok, hogy nem vagyok bigott gyári mániás: szerintem igenis van helye a szellemes, ízléses, sőt a brutálisan extrém átalakításoknak is. Gyári autója annyi embernek van, néhány szemellenzős alak kivételével senkinek nem fáj, ha ezek közül átszabnak néhányat.
Igyekeztem tudatosan koncentrálni, hogy valójában fotózni jöttem, de nem volt könnyű. A standunkhoz közel kiszúrtam egy 911 GT2 RS MR-t: te jó ég, a Manthey által kihegyezett, eleve puszító Porsche a második leggyorsabb rendszámos autó a Nürburgringen. Percekig álltam mellette némán. Valamivel odébb egymást váltották a színes low-riderek, porba rakott, szigorú Audik és veterán Rolls-Royce-ok.
A külföldi és magyar kiállítókkal vegyesen teletömött A pavilon volt az egyértelmű kedvencem. Az RS Tuning standjánál lendületből ledobtam az ékszíjat: nem is tudom, hogy láttam-e azelőtt két Escort RS Cosworth-t egymás mellett. A konténer tetejére helyezett Indecent Porsche és az alacsony Volvo 850 T5-R már csak finom ráadás volt.
Alig léptem kettőt, máris egy ismerős autóba futottam: az oldalán airbrusholt Kengyelfutó gyalogkakukkot hordó Plymouth Road Runnert először a Tuning & Stereóban láttam valamikor a kétezres évek legelején. Hihetetlen, hogy még mindig létezik, ráadásul változatlan formában.
Egy ekkora eseményen pokoli nehéz kedvenc autót választani, én is billegek, hogy a rekorder 911 vagy a Millenium Jade Skyline R34 GT-R a nyerő. Nálam biztosan megérdemel egy különdíjat az a piros W221-es S osztály, aminél kevés monumentálisabb cucc volt a pavilonban.
Imádtam a mélyre levegőzött Peugeot 505 kombit, a finoman túraautóssá alakított Nissan Almerát, a VIP stílusban átfaragott, igényes Lexus LS-eket és a csodálatos pirosba és karbonba húzott Alfa 164-et is. Nyilván a világ összes tuningolt Golfja is tiszteletét tette, sőt, láttam pedálos Moszkvicsot is.
Mivel csütörtök este tízkor bezárt a bazár, vasárnap még sétáltam egy kört. Bár nem vagyok egy kimondottan amerikai autós érdeklődésű csávó, azért a Chevy pickupok, a hotroddá alakított Ford A-modellek és különböző, öreg Mustangok mellett így se esett nehezemre ácsorogni. Különösen adom, hogy mennyire sokszínű a felhozatal: az imént említett autóktól néhány méterre kiszúrtam egy Lotus Omegát, pár lépéssel arrébb pedig egy E31-es 8-as BMW-t.
Nem gondoltam, hogy a veterános placcon belefutok nem is egy, hanem mindjárt több Bugattiba. Ezek a közel százéves autók olyan méltósággal álltak ott egymás mellett, hogy még egy Chiron is előre köszönt volna nekik. Máshogy voltak imádnivalók a szoci cuccok: temérdek gyönyörű állapotú Barkast, Ladát, Trabantot, Skodát, Wartburgot – és minden mást – tekinthettem meg.
Lehetetlen mindről egyesével írni, és nem is szeretnék, mert a végén feleslegesen nyúlna könyvnyire a cikk. Ez itt egy nagyon vékony szűrlet képileg és szövegesen is, most legyen elég ennyi. Pörgesd végig a galériát, hiszen jóval a több benne a kép, mint amennyit el tudtam helyezni a bekezdések között.
További cikkeink
