Egy szubkultúra lehet hálás Attilának azért, hogy nemcsak a maga örömére gyűjti, hanem szívesen be is mutatja klasszikus autóit, sőt, időt és pénzt nem kímélve kiállításokat szervez, ahol mindenki életre szóló élményeket szerezhet. Minden a szocialista autókkal és a csepeli Retropartyzánokkal kezdődött, aminek a hangulatával akkoriban csak a Velodromban tartott veterános találkozó atmoszférája vette fel a versenyt. Idén is keleti, de már japán autók körül forgott minden, nagyjából fél év szervezésének eredménye volt a III. Japanese Classic Cars Show, ami az Expo Center bezárása miatt a Zsolnay Negyedbe költözött.
Bár legutóbb is nagy élmény volt ez a program, az önmagában is különleges helyszín többet adott a hangulathoz, mint vártam. Amikor beléptem a patinás téglaépületek közé, és ízléssel elrendezett, a nagy tömegben is kényelmesen, kordonok nélkül megcsodálható legendákat, gyerekként vigyorgó vendégeket láttam, majd meghallottam a visszafogott hangerővel szóló zenét, hirtelen úgy éreztem, mintha egy utópisztikus autós szanatóriumba kerültem volna. Itt minden az itthon máig erős gyökerű japán autós világról szólt, olyan széles repertoárral, ami még azokat is megfogta, akik csak most imerkednek a kultúrkörrel.
Csak a főtéren olyan töménytelen inger érte a Gran Turismón, az NFS Undergroundon és a Halálos iramban filmeken felnőtt generációt, meg persze a gyerekeiket, hogy azt nehéz volt egyszerre befogadni. A csodás Acura és Honda NSX-ek, Mazda RX-7-ek, Nissan Skyline-ok és Z-k, illetve Toyota Suprák mellett a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének hasonlóan fontos csúcslimuzinjai szinte átlagosnak tűntek. Pénzbeli értékük és ritkaságuk mellett a hozzájuk kapcsolódó sztorik emelik a fényüket, ezeket kihangosított és személyes beszélgetések közben is hallhattuk, hiszen gazdáik is mellettük voltak.
Ez a barátságos, nyitott légkör már a Retropartyzánok esetében is fontos része volt az Attila és a Veterán Zsiguli Egyesület más tagjainak fejéből kipattant koncepciónak, ami a sokadik alkalommal is ugyanolyan jól működött. Tovább sétálva a hetvenes és a nyolcvanas évekből származó, mára szinte teljesen eltűnt Datsunokat, Mazdákat, Mitsubishiket, Nissanokat, Toyotákat és Subarukat láthattunk eredeti állapotban, majd kicsit feljebb a raliautók világába tekinthettünk be több évtizeden átívelő Mitsubishi Lancer, Subaru Impreza és persze Toyota Celica kollekciókon keresztül. Könnyű volt egyik ámulatból a másikba esni.
Nem hiányoztak a japán autó kultusz szívét és lelkét jelentő tuningolt autók és az elérhető, gyári sportmodellek, ahogy a szintén kis példányszámban fennmaradt terepjárók sem. Ezt a hangulatot jól ismerjük a nyolcvanas évek amerikai filmjeiből, de fogadok, hogy sokan soha nem láttak még élőben ilyen vagány Toyotákat. Utoljára talán a kilencvenes években lehetett annyira szép állapotú Mazdákat látni az utakon, mint itt a szikrázó napsütésben, bár a Xedos 6 és az MX-6 társaságában ácsorgó, japán belpiacos Sentia (929) hasonló ínyencség volt, mint a meglepő Nissan Stagea és a lenyűgöző Eunos Cosmo.
Idén is volt lehetőség klasszikus vagy hamarosan azzá váló, megőrzött vagy tuningolt japán autóval érkezni, és azt egy helyen leparkolni, hogy a látogatók akár mozgásban is láthassák őket. Legutóbb még pezsgőbb volt az élet a kiállítótérhez szervesebben kapcsolódó parkoló területén, de most is érdemes volt átsétálni az út túloldalára, a parkolóházba, ahol a tucatnyi izgalmas sportautó között volt egy gyári Hacsi, egy gömbölyű Mazda 121 és N15-ös Nissan Almera is, aminek az állapotára irigy voltam, a miénken, amit 27 évvel ezelőtt vettünk át, van már pár karc és horpadás. A lényeg, hogy közel 5000-en jöttek el!
Az előadásokból mi is kivettük a részünket, tartottunk egyet délelőtt barátunk, az MX-5-ök mestere, Ruzsa Krisztián részvételével a legendás roadster szervizeléséről és felújításáról, illetve egy másikat délután, amiben a ma kapható legszimpatikusabb japán autókat szedtük össze. Mindkettőre sokan voltak kíváncsiak, de a Hangyásszal érkező Karotta szokásosan hosszúra nyúlt beszámolóját egyenesen fürtökben lógva hallgatták. Csupa elégedett nézőt és kiállítót láttam, Attila önkéntes csapata szinte az összes pólót eladta, és már mindenki arra készül, hogy ezt megismételjék. Szurkolunk, segítünk, és ott leszünk!
További cikkeink
