Így szalad a magyar Peugeot 205 a Szahara dűnéin Villám Gézával

(VIDEÓ)

2024.12.20. 11:46

Villám Géza, a kultikussá vált Budapest-Bamako Rally alapítója, minden alkalommal más és más autóval vág neki a több ezer kilométeres futamnak Afrika szívébe. A huszadik évfordulós, 2025-ös versenyre ezúttal egy Peugeot 205-öt választott. Fontos kiemelni, hogy csodálatos üzleti érzékének köszönhetően a harmincéves autót sikerült valamivel az újkori ára alatt megszereznie – így neki már nem volt szüksége hitelre, mint annak idején Etusnak aSzomszédokból .

Géza – aki egyébként András, nemzetközi körökben Andrew, hivatalosan pedig Villám is – vagyis a Mester köztudottan bálványozza a francia autókat. Ez nem véletlen, hiszen az egykori francia gyarmatokon ezeket az autókat jól ismerik, könnyen javítják, akad hozzájuk alkatrész, ráadásul remekül bírják a helyi klímát és a terepviszonyokat. Korábban már indult Peugeot 504-gyel és Renault 20-szal is, amikor épp nem egy Porsche volánja mögött láttuk hónaljig felbarnult bicepsszel, az ablakon kikönyökölve. 

2025-ben a Budapest-Bamako Rally huszadik évfordulóját ünnepli, a futamon pedig mi is részt veszünk ismét, ahogy tettük azt idén januárban is. A különbség talán csak annyi, hogy ezúttal egy negyvenéves Mercedes-Benz pompakocsival indulunk útnak, amit mi is megemeltünk, majd felpáncéloztunk. Bár Villám Andrew eddig nem protezsálta úgy a német autókat, mint a francia modelleket, ugyanúgy az afrikai utcakép szerves részét képezik az öreg Benzek is, mint a Pezsók.

De mit érdemes tudni az 1983 és 1999 között gyártott Peugeot 205-ről?

  • A Peugeot a nyolcvanas évek elején épp a csőd szélén állt, de a 205 váratlan sikere kihúzta a bajból. Modern dizájnja, megbízhatósága és kedvező ára miatt imádták, és vették is az emberek.
  • A formaterv részben Pininfarina munkája, ami megmagyarázza, miért lett ennyire időtálló.
  • Készült belőle GTI, és kétszáz darab turbós változat is, amelyeket rali-homologizációs céllal gyártottak. Ezekkel az autókkal a legendás Ari Vatanen és Juha Kankkunen is versenyzett – számos sikerrel.
  • Tizenöt éven át gyártották, több mint ötmillió példányban, három- és ötajtós, valamint kabrió változatban is.
  • A dízelmotoros 205 állítólag elment olívaolajjal is, ha nem volt kéznél más üzemanyag.
  • Számos filmben szerepelt, például a Célpont (1985), Szárnyas fejvadász 2049, Vérgyémántok (2006), Metró (1985) és a Vörös zóna (1986) című alkotásokban.
  • Marokkóban még ma is rengeteg Peugeot 205-tel taxiznak, főként nagyvárosokban, az iránytaxik pedig Dacia Lodgy-k.
  • A motorja eredetileg 1,0 literes volt, de Géza, jó kereskedőként a videóban valamivel feljebb kerekíti, hátha valaki megnézi majd egyszer, és tesz egy visszautasíthatatlan ajánlatot.

Andrásunk egyébként a Peugeot 205-öt egy kertben fedezte fel, amikor épp egy könnyed nyári biciklizést tett a Balatonra. Miután rákérdezett, hogy eladó-e, onnantól már persze az is volt. A Pásztor Classics gondoskodott a felújításáról, kapott egy laza emelést és egy masszív haspáncélt is a biztonság kedvéért, így a kisautó most már készen áll, hogy részt vegyen a jubileumi futamon. Fogadjátok szeretettel az alábbi, róla szóló kisfilmet már Marokkóból, hogy ne csak én beszéljek, hanem maga a mester is. Íme: