Pizsamában esett a Mercedeseknek

2012.08.04. 18:09

Pizsamába öltözött nő rontott be késő éjszaka egy texasi Mercedes-kereskedésbe. A feldúlt támadó, Anabelle Dickerson megpróbált elkötni egy piros SL-t, ám mivel ez nem sikerült, még idegesebb lett. Először a pultot kezdte átrendezni, majd sorra felborította a dísznövényeket is.

Mire a rendőrök a helyszínre értek, a nő egy kerámia baseballütővel ütlegelni kezdett egy GL 350-es Mercedest, amelynek oldalát be is horpasztotta. A rendőrség elmondása szerint egyáltalán nem volt együttműködő, sőt az intézkedő járőrökre is rátámadott. Az esetet a biztonsági kamerák rögzítették.

A kereskedést egy amerikai baseballsztár, Alex Rodriguez működteti, az azonban nem derült ki, hogy személyes nézeteltérés vezetett-e a romboláshoz: Dickerson nem árulta el, hogy miért kezdett tombolni a szalonban. A nőt kétezer dolláros (450 ezer forintos) óvadék ellenében kiengedték, az általa okozott kár ennek kétszerese.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.