Jeep Liberty modellfrissítés

2004.04.08. 14:24

Az Európában Cherokee néven futó modell két új arcot is kapott. A Jeep középső modellje a jövőben két különböző változatban készül: az alapmodellek jobban hasonlítanak a frissítés előtti változatokra, míg a Renegade szériát úgy alakították át, hogy még jobban emlékeztessen az ős-Jeepekre.

Az általános frissítés elsősorban az orr-részt és a belső teret érintette: a jellegzetes formájú hűtőrács immár krómszínben tündököl, szélei ferdén futnak a két kerek fényszóró alatt, és benne helyezték el a ködlámpákat is. Emellett megváltozott az első indexlámpa helyzete és a formája, valamint az első lökhárító kialakítása is. Belül a műszerfal kialakításán és az alkalmazott anyagokon változtattak. Az amerikai vásárlók számára azonban mindez eltörpül az új motor újszerűsége mellett: ezen túl ugyanis az európai Cherokee-hoz hasonlóan az amerikai Libertyt is szállítják dízelmotorral. A 2,8 literes közös nyomócsöves dízel mintegy 160 lóerős, legnagyobb nyomatéka pedig eléri a 400 Nm-t. Érdekes kérdés, hogy mit szólnak majd mindehhez a vásárlók, hiszen Amerikában nem divat a dízel, bár ennél fogva odaát nem is nagyon ismerik a modern turbódízel motorok előnyös tulajdonságait.

A Liberty másik változata, a Renegade az alapmodelltől teljesen eltérő orr-résszel készül: itt a hűtőmaszk továbbra is a karosszéria színében pompázik, viszony az összes műanyag elem fényezetlen. A hűtőrács itt teljesen új formát kapott, a teteje vízszintes, a hét függőleges nyílás magasabb mint korábban, és ennek megfelelően a hozzá illeszkedő motorháztető is szögletesebb formájú. A gyártó ezzel a kialakítással évtizedekkel korábbi Jeepek szellemét kívánja megidézni, amelyek a maguk idejében - más terepjáró nem lévén - egyet jelentettek az úttalan utakon való autózással. A Renegade egyéb részleteit is úgy alakították ki, hogy az autó minden porcikájában komoly terepjárónak tűnjön: mélyebb mintázatú, terepezéshez is megfelelő gumiabroncsokat, DVD alapú navigációs rendszert és kívánságra szélvédő feletti lámpasort szerelnek a Renegade-re, sőt, még a belső tér kárpitjain is visszaköszön a legkeményebb terepjárók fellépőiről és padlójáról ismert csúszásgátló rombusz-minta.

A felújított Libertyn, akárcsak az új Grand Cherokee-n , jól látható az az elkeseredett erőfeszítés, amellyel a Jeep szakemberei megpróbálják megakadályozni, hogy a legendás márka elsüllyedjen a többi terepjáró modell közt. Úgy tűnik, felismerték, hogy a cél eléréséhez nem elég a hagyományokról szóló meséket szajkózni, a sikerhez jellegzetes és valóban jó terepjáró képességű autókra is szükség van. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan mikor érkezik a felújított Liberty európai változata, de az biztos, hogy a Cherokee sem kerülheti el a sorsát.