Leégett a Zastava gyár

2009.11.17. 12:18

Még szombaton csaptak fel a lángok Kragujevacban, de csak most derült ki, hogy mekkora a kár.

A tűz következtében leszakadt egy tetőpanel a gyárcsarnokban, és ennek következtében megsérült a konvejor-rendszer, amelyekre az összeszerelés során a karosszériákat függesztik. Így nagyjából két hétig áll a munka, míg a javítások folynak. A Zastava szóvivője szerint azonban így sem lesz fennakadás a szállításokban, mivel nagyjából 1300 kész autót tartanak raktáron, ami bőven fedezi a kiesett termelést.

Korábban úgy nézett ki, hogy a Zastava nagyobb részt a Fiat tulajdonába kerülhet, már meg is alakítottak egy vegyesvállalatot, amelyben az olaszok 67, Szerbia pedig 33%-os részesedést birtokol. Az olaszok azonban elhalasztották a több százmillió eurós beruházást a gazdasági háttér romlására hivatkozva. Így Kragujevacban továbbra is csak licencgyártású Punto II-esek készülnek a szerb és a bosnyák piac számára. Az idén csupán 15 ezer autó elkészítése volt a cél, ami a 60 ezres gyártókapacitás mellett épp csak arra alkalmas, hogy a vállalat fennmaradjon, míg a válság el nem múlik, és a Fiattól meg nem érkeznek a beígért százmilliók.

Korábban úgy nézett ki, hogy a Fiat Szerbiában gyárttathatja legújabb kisautóját, amelyet Topolinóként ismer a szakma, de valószínűbb, hogy a típus – legalábbis kezdetben – Olaszországban készül majd.