Átalakulnak a kétajtós hármas BMW-k

2010.01.18. 14:12

Szigorúbb arc, és hatékonyabb motorok jellemzik az új kupét és kabriót, amely így még legalább két évig tarthatja a frontot a konkurensekkel szemben.

A külső változtatások nem túl szembetűnőek. Szögletesebbek lettek a jellegzetes vese-hűtőrács elemei, az eddigi három kisebb helyett egy nagy nyílás került az első lökhárítóra, igazítottak a fényszórók vonalvezetésén, a hátsó lámpaburák színezésén és a hátsó lökhárítóra is került egy plusz él. Mindez a felületes szemlélőt inkább csak tudatalatti szinten befolyásolja: az összképet egy hangyányival agresszívebbnek, barátságtalanabbnak érezzük, de hogy pontosan mitől, az közvetlen összehasonlítás nélkül nem tűnik fel.

Műszaki szempontból is csak részleteken változtattak. A polgári csúcsváltozat, a 335i megkapta a más modellekben már bevezetett új turbómotort: ugyanaz a háromliteres blokk, mint amit eddig alkalmaztak, de a kettő helyett csak egy, kettős megfúvású turbófeltöltővel, Valvetronic szelepvezésléssel és közvetlen befecskendezéssel szerelik. A teljesítménye ugyanúgy 306 lóerő, mint az elődjéé, sőt, a 400 Nm-es csúcsnyomaték is stimmel, de egyszerűbb felépítésű, valamivel takarékosabb, és alacsonyabb fordulatszámon kezd felépülni a nyomatéka.

A többi motoron is állítottak egy keveset, így itt-ott felbukkan egy-két plusz lóerő, és néhány grammal minden modellváltozat esetében csökken a szén-dioxid-kibocsátás kilométerenként. Ezek azonban a gyakorlatban észlelhetetlen változások: sem a menetdinamikát, sem a fogyasztást nem befolyásolják érezhetően. A 3-as kupé és kabrió a hírek szerint még legalább 2012-ig piacon marad ebben a formájában, így szükség is volt az átdolgozásra, hogy tarthassa a lépést az Audi A5-össel és a többi vetélytárssal.