Kisebb és olcsóbb lesz az új VW Phaeton

2010.06.22. 10:48

Észak-Amerika és Kína lesz a következő generációs luxusnépautó célpontja, miután a VW belátta, hogy Európában nincs esély a sikerre.

A Phaetont ugyan nemrégiben újították fel és Észak-Amerikában is újra bemutatják még az idén, de ezzel együtt is csak egy emelt fővel elvállalt bukásnak tűnik. A név azonban nem tűnik el a süllyesztőben, mint várnánk, a Volkswagennél ugyanis már folyik egy utódmodell fejlesztése, némiképp megváltozott koncepcióval. A jelenlegi Phaetont lényegében az Audi A8-as mechanikájára építették, annyi különbséggel, hogy az alumíniumkarosszéria helyett fejlesztettek egy másikat, acélból. Dupla költség, nagyobb súly, kisebb vonzerő – és mindezt jóval kevesebb, mint évi 10 ezer autóért. Úgy tűnik, ugyanezt a tévedést még egyszer nem akarják elkövetni: a legújabb hírek szerint a következő generációt a Kína számára gyártott, hosszú tengelytávú Audi A6L alapjaira építik, így közel olyan tágas lehet, mint a jelenlegi, töredékáron fejleszthetik ki és jóval alacsonyabb áron kínálhatják, egy létező piaci rést betömve.

A következő Phaeton így olyan típusok vetélytársa lehet, mint a Toyota Camry luxusváltozata, az Avalon, a Buick csúcsmodellje, a Lucerne vagy éppen a legnagyobb Hyundai és Kia modellek. Ilyen minimális presztízsű luxusautókkal Európában már nem is nagyon próbálkoznak a gyártók, viszont Észak-Amerikában, Kínában, Ausztráliában és számos kisebb piacon tisztességes mennyiség fogy belőlük, és ami még fontosabb, nem veszélyeztetik a valódi presztízsmodellek – például az Audi A8-as – eladásait, mivel más közönséget céloznak.

Ha minden igaz, ezzel a Phaeton megtalálhatja a helyét a kínálatban, anélkül, hogy újabb házon belüli versenyt gerjesztene, sőt, akár még sikermodellé is válhat egyes piacokon. Európában persze a típusengedély kiváltása is puszta pazarlás lenne, de itt eddig is más ütőkártyái voltak a Volkswagennek.