Elűzik a VW dízel kerregését a japánok

2010.09.14. 17:37

Három éve jelent meg a dizájntévelygő Mitsubishinél az új Lancer, amelynek az orráért annyira lelkesedett a közönség, hogy perceken belül, gondolkodás nélkül átültették az összes többi modellre, akármilyen idegenül is hatott némelyiken. Nem is nyúlnak hozzá a formás kompakt arcához, inkább új motorokat lógatnak az orrába.

A Volkswagentől vásárolt kétliteres PDTDI-t saját dízelmotorral helyettesítik, egy 1,8-as, közvetlen befecskendezésű négyhengeressel, amelyet a nemrég bemutatott ASX-ben már megismerhettünk. 150 lóerő helyett a Lancerben visszafogják 116-ra, viszont a 300 Nm-es nyomatékot egy hatfokozatú váltón át juttatják az első kerekekhez. Így 10,6 másodperc alatt gyorsul százra a kompakt, és 192 km/h végsebességre képes, mindezt 136 g/km szén-dioxid-kibocsátási érték mellett.

Egy új benzinessel is megpróbálják vonzóvá tenni a Lancert: az ősrégi 1,5-öst egy 117 lóerős, 1,6 literes motorra cserélik, amely ötfokozatú váltóval hasonló dinamikai adatokra képes, mint az új dízel. Ráadásul a szabványos ciklusban mért emissziója alacsonyabb, mindössze 133 g/km, vagyis a fogyasztása is hasonlóan alakulhat. Része lehet ebben az új stop-start rendszernek is, amely mindkét motorhoz elérhető.