Elérte a végzet a nagy Mazdát

2012.08.23. 15:10

A Mazda épp saját pénzügyi válságától fuldoklik, nem csoda, hogy szabadulnak a veszteséget hozó modellektől. Mint kiderült, a CX-7 az egyik ilyen: a lendületes vonalú szabadidő-autó Amerikában nem elég nagy, a világ többi részén viszont nem elég kicsi.

A japán gyártó annak idején a CX-7-essel lépett be a hobbiterepjárók kategóriájába, épp ezért olyan típust terveztek, amely egyszerre eladható az összes nagyobb piacon. Úgy néz ki azonban, hogy épp ez a középút-keresés lett a típus végzete. Miután megjelent a nagyobb méterű CX-9, amelyet Oroszországban és Észak-Amerikában keresnek leginkább, illetve a kisebb CX-5 a világ többi része számára, teljesen eltűntek a hetes vásárlói, hisz mindenki kapott a céljainak inkább megfelelő Mazda SUV-t.

Mivel a típus amúgy is kiszolgálta már az idejét – 2007 óta forgalmazzák – a gyártását leállítják, de utódja egyelőre nem lesz. A Mazda a két másik CX modell feljesztésére koncentrál a jövőben, amelyeket reményeik szerint továbbra is nyereséggel forgalmazhatnak.