Kína kaphat először a Citroen szabadidőautójából

2013.02.03. 19:10

A Citroen már az idei Sanghaji Autószalonon megmutatja a DSX szabadidőautó-tanulmányt, mely a DS5 platformjára épül. A sorozatgyártású változat Kínába a jövő év első felében, Európába 2014 végén érkezik meg.

A francia SUV méretben az Audi Q5-öshöz állhat közel, a benzines és dízelmotorok mellett dízel-hibridként is kapható lesz. Várhatóan csak utóbbiból lesz összkerékhajtású verzió, melynél az első kerekeket 163 lovas HDi dízel, a hátsókat 37 lóerős elektromotor hajtja majd. Míg a dízel-hibridet főként az európai piacra szánják, Kínában 1,6-os, 243 lovas benzinessel kerül a kereskedésekbe a DSX.

A hobbiterepjáró áráról eddig még csak találgatások, becslések születtek, ezek szerint Európában 39 ezer euró, vagyis 11,5 millió forint körül juthatnak hozzá a vásárlók.