Új Octavia – biztonságból ötös

2013.03.08. 05:38

A Renault ZOE villanyautó, a Skoda Octavia, a második generációs Toyota Auris és az új RAV4 egyaránt öt csillagot kapott, bár a részeredmények alapján azért látszik némi különbség az egyes autók biztonsági színvonalában.

Az Octavia és az Auris derekasan helyt állt az összes töréstesztben: a Skoda 93%-ot kapott a felnőttek, és 86-ot a gyermekek védelmére, a Toyota eredménye ugyanezekben a versenyszámokban 92 és 84%. Ugyanakkor a ZOE 89 és 80%-os védelmi szintje mintha nem lenne olyan bíztató – itt egyértelműen jól jött, hogy az elektromos Renault alapáron megkapta a legtöbb biztonsági elektronikát, így ebben a számban fölényesen verte a többi típust. A RAV4 89%-os felnőtt- és 82%-os gyermekvédelmével szintén elmarad a legjobbaktól, de még így is megkapta az ötödik csillagot.

Itt látszik, hogy azoknál a modelleknél, ahol nem kell nagyon spórolniuk a gyártóknak, szinte már rutinból megy a nemzetközi gyártóknak legjobb EuroNCAP minősítésnek megfelelő autók tervezése. Csak ott okoz gondot a megfelelő biztonsági szint elérése, ahol túl drágának bizonyulnak az ehhez szükséges szerkezeti anyagok, például a nagy szilárdságú ötvözött acélok – ezért kényszerül biztonsági kompromisszumra, aki feltűnően olcsó autót vásárol.