Melyik a legjobb M3-as?

2014.07.21. 06:18

A német Sport Auto magazin egészen érdekes összehasonlításra vállalkozott. A Hockenheimring aszfaltcsíkján próbáltak utánajárni, hogy a legelső, E30-as sorozatú M3-as, vagy az éppen aktuális, F80 kódjelű a gyorsabb.

Az 1992-es évjáratú E30-as volánjához Johnny Cecottót ültették be, aki korábban motorversenyzőként is kipróbálta magát, de többek közt a Forma-1-ben, a DTM-ben, a Brit Túraautó-bajnokságban és Le Mans-ban is rajthoz állt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az autó éppen egy egykori DTM-es versenygép volt. Ezzel szemben az új M3-as vezetőülésébe Christian Gebhardt, a Sport Auto újságírója ült.

Cecotto végül 1 perc 9 másodperc alatt teljesítette a pályát az E30-assal, míg az új M3-asnak ehhez 1 perc 13 másodpercre volt szüksége.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.