Jön a középmotoros Corvette?

2014.08.17. 17:16

A középmotoros Corvette ötlete nem most merül fel először. Sőt, minden újabb generáció előtt felröppen a pletyka, hogy a következő már ilyen lesz. Három prototípus is készült CERV néven, a legutóbbi 1990-ben. Ezt akkor, a Detroit Auto Show keretein belül mutattak be.

A most felrepült pletyka a Motor Trend magazintól indult, akik névtelen forrásokra támaszkodva azt állítják, hogy a soron következő Corvette ZR1 szupersportkocsi már mindenképp középmotoros felépítésű lesz, sőt állítólag a továbbiakban a C8-as generációnál is így terveznek. A C7 hivatalosan 2013-ban mutatkozott be, tehát a C8-ra még várnunk kell, feltehetőleg egészen 2020-ig.

És, hogy ez miért lenne jó a Chevynek? A középmotoros felépítésnek köszönhető jobb súlyelosztással olyan komolyabb autók konkurenciájaként léphetnének színre, mint a Ferrarik, a Lamborghinik és a McLarenek, a 911-es Porschét pedig talán maguk mögé is tudnák utasítani. Ráadásul is egyértelműen más karaktert képviselne, mint a következő Camaro.