Igazi szörnyeteget mutat a Pagani

2016.02.19. 15:04

Bár az alapkonstrukció nem változott, ez az eddigi legjobb Huayra változat: minden területen jelentős fejlődésen ment keresztül. Viszont már a bemutató pillanatában elfogyott, így az sem igen kaphat belőle, aki ki tudná csengetni a 2,3 millió eurós vételárat.

Az alapvető recepten a kezdetek óta nem változtattak a Paganinál: a Huayra BC is a hátsó tengelye előtt hordja V12-es AMG motorját. A hatliteres biturbó motor teljesítményét 805 lóerőre növelték, a maximális nyomatéka pedig 1098 Nm lett a korábbi, kerek ezer helyett. A durván hatvan lóerő teljesítmény-növekedés persze nem hat soknak, de emellett az autó tömegét is sikerült 132 kilogrammal csökkenteni, az aerodinamikai hatékonyságát pedig a Dallara közreműködésével javították, állítólag szintén érzékelhető mértékben. A gyorsulási idő százra 3,3 másodpercre csökkent, de ez legalább részben az új szekvenciális Xtrac váltónak is köszönhető, amely egyrészt 40%-kal könnyebb az elődjénél, másrészt a felére, 75 ezredmásodpercre csökkentették egy-egy kapcsolás időszükségletét.

Az új Huayra változatból ugyan 20 példányt terveznek összerakni a Paganinál, és egy-egy példány ára 2,3 millió euró, de úgy hallani, hogy már most megvan a vásárló minden egyes példányra. Így bár a közönség csak március elején találkozhat a sportkocsival, ennél sokkal közelebb nem is juthat hozzá, legfeljebb másodkézből, jó eséllyel még magasabb áron.