B csoportos legenda, Legóból
A Lego Ideas-on rendszeresen felbukkannak érdekes, autós témájú ötletek, de ez a mostani ezek közül is kiemelkedik. Szó szerint is.
![](https://kep.index.hu/1/0/1593/15938/159385/15938505_9f542fc28439325607d974ef2601ee10_wm.jpg)
Az 1980-as évek raliversenyeinek hangulatát hozza vissza a levegőben ugrató Peugeot 205 T16 Evolution 2, magával a bukkanóval és a rajongókkal a kordon mögött. Bár az autó elég elnagyolt, a matricázás alapján egyértelműen azonosítható. A készítő, AbFab1974 úgy képzeli, hogy ez is lehetne egyike saját Speed Champions sorozatának, amelyhez jelenleg a Ford GT, a Bugatti Chiron és a Mercedes-AMG GT3 Lego-változatai tartoznak. A 205-ös azonban különösen tetszett nekünk is, és némi plusz aktualitást ad neki, hogy ugyanezzel a típussal küzdünk most Rulettkerék sorozatunkban.
![](https://kep.index.hu/1/0/1593/15938/159385/15938577_40675a309711597e62498042e0cbbc36_wm.jpg)
Attól persze még messze van a készlet-terv, hogy megvalósuljon: ehhez először tízezer szavazatot kell kapnia a következő 599 napon – ebből, nem kis részben a sajtó figyelmének köszönhetően már megvan 2383. Itt bárki szavazhat egyet aki regisztrál az oldalon.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)