Különleges autókat vesz elő a Škoda

2017.04.04. 15:35

A holnap nyíló Techno Classica Essen kiállításon két különlegességet állít ki a Škoda, egy közismert, és egy teljesen ismeretlen autót.

A 130 RS máig a legismertebb Skodák közé tartozik: nyertek vele Monte Carlo ralit 1977-ben, és a fura szabályok miatt túrakocsi európabajnokságot a jóval erősebb BMW-k előtt 1981-ben. A versenyre felkészített kupé a keleti blokk egyik leggyorsabb autója volt: 1,3 literes motorjából durván 140 lóerőt hoztak ki, és a megfelelő áttételezéssel elérhette a 220 km/h-t. Ebből a különleges változatból egyébként nagyon kevés készült – 1981-ig mintegy 68 példányt építettek a gyár versenymérnökei – az RS nevet pedig közel húsz évig nem viselte Škoda modell: legközelebb 2000-ben az Octavia sportváltozatát nevezték el így.

Valószínűleg még érdekesebb a Škoda 935 Dynamic nevű egyedi jármű, amelyet a 130 RS-sel szemben kevesen ismerhettek eddig. Az autó ugyanis afféle formatanulmány, méghozzá 1935-ből. Akkor is csupán egy alkalommal, a Prágai Autószalonon állították ki az áramvonalas karosszériájú járművet, amely leginkább a korabeli áramvonalas Tatrákra hasonlított, és nem csak a karosszéria kialakításában. A kor divatja szerint hátra került a 2 literes, 55 lóerő motor, méghozzá a hátsó tengely elé. Ez azért is különös, mert a Škoda csak az 1960-as évek közepén kezdett farmotoros autókat gyártani, a 30-as években ez az autó igazi forradalomnak látszhatott. Az 1170 kilogrammos tanulmány, amely vegyesen készült acélból és alumíniumból, állítólag elérhette a 140 km/h-s tempót, ami akkortájt kivételes eredménynek számított.

Bár korábban úgy tűnt, a cseh márka igyekszik megszabadulni múltjától, úgy néz ki, mostanra rájöttek, hogy a régi idők műszaki csodái sokat tehetnek hozzá a márka hírnevéhez. A 935 Dynamic a szemléletváltás ékes bizonyítéka: a prototípust a gyár restaurátor-műhelyében építették újjá, és várható, hogy később más Škoda különlegességek is új életre kelnek ugyanitt.