Kiderült, mit csinálnak a VW Beetle-ből

2017.11.10. 11:59

A New Beetle messze nem lett akkora siker, ahogy az első generáció 1997-es bemutatása idején látszott. A retró-lufi hamar kipukkadt – kiderült, hogy nem csak a forma, de az Új Bogár célszerűsége is a régiére hasonlít – és maradtak a visszafogott értékesítési számok. Ám ahogy Herbert Diess szavaiból kiderült, mégis lesz harmadik generáció, méghozzá villanymotorral.

Ráadásul az elektromos Beetle várhatóan hátsókerék-hajtású lesz és farmotoros, közben pedig, mivel a gépészet zöme a padlóba kerül, tágasabb is lehet, mint a jelenleg gyártott orrmotoros, Golf alapú modell. A VW elnöke további részleteket eddig nem árult el, de az már most látszik, hogy mi a vállalat taktikája. Míg hagyományos kínálatuk – a Passat, a Golf és a Polo – gyakorlatilag az esztétikai unalom szinonimája, az elektromos modelleken valósítják meg az érdekesebb ötleteket.

Az I.D. Buzz tanulmány gyártásáról már döntöttek – ez az első generációs Transporter karakterét örökli – és a Beetle is ugyanebben a sorozatban éledhet újjá. A németek nyilván úgy gondolkodnak, hogy az elektromos MEB padlólemez viszonylag magas árát, ami elsősorban a beépített akkumulátoroknak köszönhető, vonzó formával kompenzálják. Így nem csak az önfeláldozó zöldek vesznek majd elektromos Volkswagent, de azok is, akik hajlandók többet fizetni a stílusért.

Ez a taktika működhet, különösen úgy, hogy a VW kínálatban egyébként alig maradtak efféle erős stílusú rétegmodellek: aki ilyesmire vágyik, az a villanyos I.D. sorozatban találja meg, és ezzel generálhatnak némi forgalmat, áthidalva azt a nehéznek ígérkező egy-két átmeneti évtizedet, amíg az autó-akkumulátorok nem válnak elég olcsóvá ahhoz, hogy megkezdődhessen a széleskörű átállás a villanyautókra.