Nagy növekedést vár a Renault

2017.11.15. 06:06

A Renault-nak most sem megy rosszul, de 2022-ig 40%-os növekedést szeretne elérni a cég vezetése, a jelenleginél is magasabb, 7%-os nyereséghányaddal. Elsősorban Kínában, Oroszországban és Iránban számítanak erősebb eladásokra.

A terv egyik lényeges célja, hogy a Renault – a Dacia és a Lada márkákkal együtt – erősebbé váljon Európán kívül. Ennek érdekében Kínában is meg szeretné vetni a lábát a Renault, ahol eddig nem voltak igazán sikeresek. Mintegy 35 ezer autót tudtak eladni tavaly, ezt a számot szeretnék a következő bő négy évben 550 ezerre növelni. A francia cégnek nem lesz egyszerű dolga, mivel későn érkezett: valószínűleg az utolsó nemzetközi gyártó, amely helyi összeszerelő üzemet létesített, ennek köszönhető az eladások alacsony szintje is.

Oroszországban és Iránban hagyományosan erős a Renault, de mindkét piac gyengélkedett az elmúlt években, elsősorban a nemzetközi embargók hatására. Ám úgy tűnik, Iránban a kereskedelmi tiltások enyhítése hozhat dinamikus növekedést az eladásokban, míg Oroszországban az embargó ellenére kezdett magára találni az autópiac. Arra számítanak, hogy az iráni piac bő 33%-ot, az orosz pedig közel 70%-ot növekedhet a következő négy év során, ami igazán jót tehet a Lada és a Renault eladásoknak.

A növekedési kilátások mellett elsősorban a villanyautó-kínálat további bővítéséről szól a Renault Drive the Future fantázianevű üzleti terve. A Renault-Nissan már kifejlesztette saját szabványos villanyautó-platformját, CMF-EV néven, és arra számít a cég, hogy erre építkezve gyorsabban tudnak majd növekedni, mint a konkurencia. „Új kihívóinknak kezdeti nehézségei lesznek, míg a mi eladásaink gyorsulhatnak.” - összegezte reményeit a Renault villanyautó-fejlesztő részlegének vezetője, Gilles Normand. Összesen nyolc elektromos modellel tervezik bővíteni a kínálatot, amellyel a piac 80%-át biztosan le tudják majd fedni.

A tervben helyet kapott az önvezető autók fejlesztése is. A tervek szerint 15 modellbe kerülnek különböző szintű önvezető rendszerek 2-es és 4-es önállósági szinttel. Az egyszerűbb, 2-es szintű rendszer már az olyan olcsóbb modellekhez is elérhető lesz, amilyen a Clio, míg a felügyelet nélkül használható 4-es szintű robotpilótát nyilván a drágább típusokhoz kínálják majd. Az első ilyen Renault típusokat 2019-re ígérték.

A Renault terve nem tűnik radikálisnak, de ez nem is csoda: a cég jelenleg is kifejezetten jól áll – a 6,4%-os nyereségarány legalábbis erről árulkodik – így lényegében csak azt ígérik, hogy igyekeznek a vállalat működését hatékonyabbá tenni, és a gyengébb piacokon tovább erősödni, de ez épp elég lehet a versenyképesség javításához.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.