Könnyedebb lett a Hyundai Veloster

2018.01.17. 12:48

A Veloster ugyan nem hozta azt az átütő sikert, amit vártak tőle, de a Hyundai mégsem mondott le róla. Inkább átdolgozták a külsejét, és elkészítették az N jelű, igazán gyors kivitelt, amely Észak-Amerikában ugyanazt a szerepet töltheti be, mint az i30 N Európában.

Detroitban leplezték le a felújított Velostert, ami egyáltalán nem meglepő. A típusból a legjobb évében Észak-Amerikában 34 ezret tudtak eladni, míg Európában hatezernél soha nem kelt el több. Mifelénk egy ideje már nem is kapható, de az amerikai piacon így akár még nőhet is az érdeklődés iránta.

A karosszéria arányai, körvonalai nem változtak érdemben, és maradt a három oldalajtós kialakítás is, ami arra utal, hogy a műszaki alapokat megtartották, a burkolat viszont teljesen lecserélődött. A kerekek körül eltűntek a vaskos szélesítések, sőt a helyükre tervezett élek olyan benyomást keltenek, mintha ezeken a részeken még beljebb is került volna a karosszéria síkja. Ezzel elérték, hogy a Veloster sokkal karcsúbbnak hasson. Az orr-rész is letisztultabb hatást kelt, bár maradt az Audi-hatást mutató nagy hűtőrács. Újdonság még, hogy egyes változatok fekete tetőt kapnak, ami szintén sokat változtat a gép karakterén.

A motorválaszték két újdonságot is tartalmaz. Az alapmodellbe a korábbi 1,6 literes helyett 2 literes benzines szívómotor kerül, 147 lóerővel és 180 Nm csúcsnyomatékkal, amihez hatfokozatú manuális vagy automata váltót társíthatnak. A Veloster Turbón látszólag nem változtattak, továbbra is 1,6 literes, 201 lovas motor hajtja, viszont ezen is fejlesztettek egy keveset: a csúcsnyomaték 1750-es helyett már 1500-as percenkénti fordulatszámon jelentkezik. Teljesen új viszont a Veloster N, amelybe az i30 N-ből már ismert hajtás került, méghozzá az erősebbik változat: a kétliteres turbómotor itt 275 lóerős, és meglepő módon csak manuális váltóval kínálják majd, legalábbis egyelőre.

A Velosterrel szemben a legkomolyabb kritika korábban az volt, hogy a belső tere túl szokványos. Látszik, hogy ezen azért igyekeztek változtatni. Leginkább az ülések formázásán látni, hogy ez egy hangyányival sportosabbnak szánt modell az átlagosnál, a műszerfalon viszont legfeljebb a kockás műszer-hátlapok utalnak erre.

Hogy a felújítás mire lesz elegendő, az persze csak évek múltán derül ki, de az N kivitellel a Veloster sokkal fontosabb szerephez jut a Hyundai amerikai kínálatában, mint korábban: ez lesz a legkomolyabb sportmodell a kínálatban – amióta a Genesis külön márkává vált, így a Coupé már nem része a Hyundai kínálatnak, szükség is volt egy ilyenre – így sokkal nagyobb szerepe lesz a márkaarculat alakításában, mint eddig.

Elég valószínűtlen, hogy a Velosterrel még egyszer megpróbálkoznának Európában, így számunkra egyelőre az egyetlen módja, hogy megismerhessük az autó néhány tulajdonságát, az lehet, ha a Forza Motorsport 7-ben betöltjük, ott ugyanis egy ingyenes frissítésben letölthető lesz mind a Turbo, mind az N változat.