Durva lett a Brabus új óriás-kupéja

2018.05.29. 06:51

A Brabus 800 az S Coupé AMG változatából származik, méghozzá nem is a legerősebb változatból, hanem az S63-asból, amelybe újabban a Mercedes 4 literes kínai V8-asát építik.

Az 5,5 literes helyére érkező kisebb blokkban azonban hasonló lehetőségek lakoznak, mint nagyobb elődjében, legalábbis a Brabus a B40S nevű tuningkészletével gond nélkül kihoz belőle 800 lóerőt és 1000 Nm csúcsnyomatékot. Ehhez persze már le kellett cserélni a turbóüfeltöltőket is, de ez a tuning elég drága hozzá, hogy ez is beleférjen.

A kis V8-as már az AMG-féle változatban sem gyenge, 612 lóerőt és 900 Nm-t képes mozgósítani, így azzal is csupán 3,5 másodperc elérni a százas tempót, ám a Brabus-féle kivitelnek ez még négy tizeddel gyorsabban megy, a végsebességét pedig 300 km/h-ra állították be.

Az S Coupéhoz csak motor is kérhető, de természetesen kínálnak komplett csomagot is, elegánsabb luxus-belsővel, visszafogott aerodinamikai csomaggal és persze saját tervezésű felnigarnitúrával. Ahogy a képeken látható, a Brabus 800 ára 337 824 euró, vagyis napi árfolyamon számolva 107 689 440 forint és 42 fillér. Ám kevés jármű akad, ami pontosabban fejezné ki, ha valakinek 500 euróssal szivarra gyújtani sem elég fényűző.