Véget ér a Fiat Punto pályafutása

2018.08.08. 06:32

Valamikor a Fiat legfontosabb modellje volt, de úgy néz ki, végül is utód nélkül engedik eltűnni a Punto harmadik generációját. Így évtizedek óta először fordulhat elő, hogy a Fiat olcsó városi kisautó nélkül marad.

punto2012

A Punto típusjelzés 1993-ban jelent meg a Fiat kínálatában, és kezdetben kifejezetten sikeres típus volt. A második generációját 1999-ben mutatták be, a harmadikat pedig 2005-ben, a General Motors segítségével fejlesztett műszaki alapokon. Ez utóbbi típus búcsúzik most, tizenhárom év után: úgy néz ki, a Fiat nem szánt pénzt arra, hogy kifejlessze az utódját, mivel a vállalat az utóbbi években drágább, prémium-kategóriás modelljei fejlesztésére koncentrált. A Puntót piacon tartották, ameddig tudták: a Grande Puntót 2009-ben váltotta a Punto Evo, majd 2012-ben jött a második frissítés, ahol visszatértek az egyszerű Punto elnevezéshez. Ám az öregedő típus már csak azzal tudta felhívni magára a figyelmet, hogy az EuroNCAP megismételt töréstesztjén szabályosan megbukott.

A Fiat az elmúlt években egyetlen tömegmodellel bővítette a kínálatát, a Törökországban gyártott Tipo családdal, amely részben a Punto funkcióját is átvette már a kínálatban. Emellett a Fiat 500X és 500L típusok sincsenek messze a Puntótól méretben, igaz, ezek drágább modellek. Amennyire tudni lehet, az aktuális Fiat kínálatból mást már nem áldoznak fel, ám a Puntóval a márka utolsó olasz gyártású modellje búcsúzik: a helyén, Melfiben egy, a Levanténél egy számmal kisebb – várhatóan az Alfa Romeo Stelvióval rokon – szabadidő-autó gyártása kezdődhet meg a nem túl távoli jövőben.