A Lexus legyűrte az Audit a visszapillantó ügyben

2018.09.15. 13:45

Úgy tűnt, hogy az Audi küszöbön álló villanyautója az E-Tron lehet a világon az első olyan sorozatban gyártott személyautó, ami hagyományos tükrök helyett kamerákat használ a visszapillantáshoz. Most azonban a japánok egy kicsit beelőzték a németeket.

f2173959-lexus-es-digitaloutermirrors-03

Habár csak a japán belpiacos modellekben, de októbertől a Lexus ES-t a vásárlók kamerás rendszerrel is rendelhetik majd. Az autó körül zajlós eseményeket két, az A oszlopok tövébe helyezett kis kijelzőn lehet majd látni.

A technokrata megközelítésen túl a kameráknak gyakorlati haszna is van. Csökkenthető a légellenállás és így a szélzaj is, valamint a gyártó szerint a kamerák kevésbé vannak kitéve olyan környezeti hatásoknak, mint az eső és a pára. Ez az ablaküvegek esetében biztosan igaz is, de kíváncsiak leszünk, hogy maguk az objektívek hogyan viselik majd a különböző időjárási körülményeket és a váltakozó fényviszonyokat.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.