Nagy tüntetéshullámot hozott a francia üzemanyagár-emelés

2018.11.19. 18:48

Rég nem látott méretű tüntetéssorozat fut végig Franciaországon a napokban a benzinár gyors emelkedése miatt. A demonstrációk százezreket vittek az utcára összesen több mint kétezer helyszínen; a sárgamellényes tüntetők úttorlaszokat emelnek, rendőrökkel csapnak össze. Sok súlyos sérült és egy halott is van már. 

A tüntetésrohamot az váltotta ki, hogy az üzemanyag adójának emelése miatt az országban egy év alatt a benzin 14, a gázolaj 23 százalékot drágult. A tüntetések erre válaszul kezdtek szerveződni az interneten az elmúlt hetekben, pártoktól, szakszervezetektől függetlenül. A tüntetőkre sokszor sárga mellényesekként hivatkoznak, mert az emberek sárga láthatósági mellényben mennek ki a blokádokra. 

A tüntetéshullám eddigi legerősebb napja szombaton volt, akkor 288 ezren jöttek össze az ország különböző pontjain, de azóta is folyamatosak a megmozdulások, blokádok, illetve az összecsapások a rendőrökkel és a tüntetőkkel egyet nem értő civilekkel. A belügyminiszter tájékoztatása szerint eddig összesen négyszáz ember sérült meg, ebből 14 súlyosan, valamint szombat este az egyik úttorlasznál történt egy halálos baleset is: egy autós megijedt a tüntető tömegtől és gázt adva elsodort egy nőt. 

Az üzemanyag árának emelkedése főleg a szegényebbeket érinti érzékenyen. A tüntetők között nagyrészt az alsóbb osztály van jelen, köztük sokan pedig az elnök távozását követelik. Ezzel kapcsolatban a Le Monde francia napilap azt írta hétfői cikkében: Nem Emmanuel Macron felelős azért, hogy Franciaország kettészakadt a globalizáció nyerteseire és veszteseire, de rosszul mérte fel ez utóbbiak mindennapi nehézségeit, amikor olajat öntött a tűzre az üzemanyag környezetvédelmi adójának megemelésével.

Képek a rendőrökkel összecsapó tüntetőkről erre és erre.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.