Zöld utat kapott a platós Dacia Duster

2019.02.08. 16:51

Amióta az első Duster megérkezett, azóta fel-felbukkan a pletyka egy ilyen kivitel gyártásának lehetőségéről. Ám most először hivatalosnak tekinthető forrásból jön a hír.

Korábban már többféle Duster pickupot is bemutattak: Romániában egy Romturingia nevű cég épített át néhány Dacia terepjárót platóssá, 2015 óta pedig készül egy gyári modell is, Renault Duster Oroch néven, amely Latin-Amerikában kapható. Ám nemrég a Renault romániai haszonjármű-részlegének igazgatója nyilatkozott egy román magazinnak arról, hogy Romániában is készülhet egy Duster pickup. Ráadásul ez állítólag nem afféle polgári modell lesz, amilyen az Oroch, hanem valódi munkaeszköznek szánt platós, akár korábban az öreg 1300-as sorozatból épített duplakabinos pickupok.

Az átdolgozáshoz állítólag a Romturingia mérnökeinek segítségét is kérték, akiknek már volt tapasztalatuk az ilyen átalakításokkal – a segítségükkel hamarabb meg tudták határozni, hogy hol érdemes megerősíteni a karosszériát.

Úgy tudjuk, a román Duster pickup forgalmazása még az idén, az év második harmadában megindulhat Romániában. Az viszont még nem egyértelmű, hogy exportálni is tervezik-e ezt a változatot.