Veszélyesnek tűnik a V10-es 02-es BMW

2019.05.09. 06:14

A Gruppe5 2002 talán a legmeredekebb restomod-projekt, amit a Singer Porschéi óta láttunk. Hogy minek hozzá egy eredeti 02-es BMW? Alighanem azért, hogy rendszám kerülhessen rá, egyébként sok nem marad az eredeti autóból.

Aki nem tudná, az FIA Gruppe 5 az 1960-as évektől 1981-ig szabályozta a túrakocsik átépítését. Képtelenül durva versenygépek épültek e szabálykönyvi fejezet alapján, például olyan, oldalanként arasznyival kiszélesített 320-as (E21-es) BMW-k, amilyennel itthon Cserkuti József versenyzett. Így az a tény, hogy a tuningot tervező csoport így hívja magát, önmagában is egyfajta kötelezettségvállalás. És a képek alapján igyekeznek is ennek megfelelni.

A BMW 2002-est persze nem egészen a régi DRM gépek mintájára építik át: nem túlfújt turbómotor kerül az orrába, hanem a kettővel ezelőtti M5-ös (E60-as) BMW-ből ismert V10-es. Ráadásul nem is az ötszáz lóerős gyári változat, hanem a CarBahn Autoworks által tuningolt változatok egyike: vagy az 5,8 literes 744 lóerővel, vagy az 5,9 literes 803 lóerővel. A futóművet és a karosszéria-szélesítést pedig állítólag a Riley Technologies tervezte és építi, amely eddig elsősorban eredményes versenyautó-prototípusairól volt ismert.

Az egész terv persze így is elég gyanús, különösen mivel a Gruppe5-nél 300 autó átépítéséről beszélnek. A végeredmény viszont tényleg elég meggyőzően néz ki: ha mégis készülnek majd Gruppe5 2002-esek, akkor biztosan akad rájuk vásárló is. Mondjuk abba jobb nem belegondolni, hogy ezek a bátrak meddig élhetnek még egy ilyen erős, és mindössze 998 kilogrammos autó volánjánál.