Gépfegyver is lesz a frissen gyártott ős-Astonokban

2019.05.16. 07:48

Tavaly még csak az ígéret volt meg, ám most mutattak valamit a kétkedőknek is. A 25 vadonatúj DB5-öst már építik, és most meg is mutattak három készüléket azok közül, amelyek bekerülnek az ezüstszínű sportkocsikba.

Maga Chris Corbould, az Oscar-díjas effektmester mutat be hármat a DB5-be beépítésre kerülő szerkezetek közül. A füstgenerátor és az olajspriccelő berendezés olyan, ahogy elképzeljük. Az előbbit egy külső cég tervezte, az utóbbit viszont Corbould csapata házon belül. A harmadik, a gépfegyver természetesen nem lehet igazi – magánszemély ilyet legálisan nem is nagyon birtokolhat sehol a világon – ezért egy olyan replikát építenek be, amely működés közben a cső hátrasiklását és a torkolattüzet imitálja, azaz annyira közel áll látványban az eredetihez, amennyire ez egyáltalán lehetséges.

Corbould emellett megemlítette, hogy a hátsó ablakot védő páncéllemezt, és a forgó rendszámtábla-tartót is elkészítik, bár ezek állítólag még nincsenek bemutatható állapotban. A rajzokon még a katapultülés is szerepel, bár ez az a készülék, amit valószínűleg csak a gépágyúkhoz hasonlóan építenek majd meg. A gomb ott lesz, de embert kilőni aligha lehet majd vele.

Ezzel együtt a 25 autó egyike sem lesz közúton használható, miközben elég drágák lesznek: 2,75 millió angol fontot, azaz közel 800 millió forintot kérnek értük, úgy, hogy a használatukhoz nem árt egy nagyobbacska birtok néhány kilométer magánúttal.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.