Újra alkot az Aston Martin-Zagato páros

2019.07.10. 11:57

Korábban láthattuk már az autót néhány vázlaton, ezúttal viszont már a végleges, méret- és arányhelyes számítógéppel generált képeket mutatták meg. A végeredmény egy kicsit talán túl nagy, különösen a DB4 GT Zagatóhoz képest – amely egyébként szintén elérhető lesz új autóként – de vonzza a tekintetet, ahogy kell.

A Zagato tervezői szokás szerint az aktuális Aston Martin stílus kerekebb, nőiesebb változatát alkották meg. Ezúttal a DBS Superleggera a műszaki alap, az 5,2 literes, AMG gyártású biturbó V12-es motorral, amely itt 715 lóerőt ad le. Néhány helyen felbukkannak a hagyományőrző megoldások, például a Zagato változaton kétpúpú tető van, de a lényeg a bátrabb stílus: míg az Aston Martinnál visszafogottabb formákat terveztek az autóra, az olasz különkiadás, amelyet valamikor 2020-ban kezdenek gyártani.

Talán még ennél is érdekesebb, hogy a DBS mellett látható DB4 Zagatóból is új példányokat készítenek. Ezek úgynevezett Continuation modellek: az 1960 és 1963 között gyártott autók szakasztott másai, de néhány részletük eltér azoktól. Például szénszálas vázú ülések kerülnek beléjük, és a 3,7 literes hathengeres soros motorok helyett korszerűbb anyagokból épített, 4,7 literes hathengereseket kapnak, amelyek 390 lóerősek lesznek, szemben az eredeti autók 314 lóerejével.

A két típus párban lesz kapható: összesen 19 ilyen kettőst készítenek majd, egyenként 6 millió fontos, azaz kb. 2,17 milliárd forintos áron. Ám így sem valószínű, hogy egy készlet is a nyakukon maradna.