Ablak nélküli szupersportkocsit ígér az Aston Martin

2020.01.08. 10:26

Állítólag egy kisebb sorozat is készül az V12 Speedsternek nevezett gépből, amellyel az 1959-es Le Mans győztes versenygép, a DBR1 szellemét próbálják megidézni, korszerű alapokon.

v12sps

A szélvédő nélküli speedster ötlete persze nem igazán új, az Aston Martin már 2013-ban mutatott egy ilyen tanulmányt CC100 néven, de újabban a konkurenciánál is felbukkantak ilyen jellegű járművek: a Ferrari Monza változatokból csak néhány példány készült, a McLaren Elva sportkocsiból azonban, szintén szélvédő nélkül, 400 példányt gyártanak.

Az Aston Martin nem ennyire bátor: a Speedsterből állítólag 88 példányt készít majd a Q részleg, annyira kézi munkával, amennyire ez csak lehetséges. Az új formák alatt persze a bevált technika rejtőzik majd: úgy tudjuk, az AMG-nél gyártott 5,2 literes V12-es turbómotor 700 lóerős változatát alkalmazzák majd.

A hajtás és a vázszerkezet nagy része megegyezik azzal, amit a DB11 különféle változataiban használnak, de a kis sorozat így is elég drágává teszi a gyártást: egy-egy példány állítólag legalább 750 ezer fontba (kb. 295 millió forint) kerül majd. A bemutatót még az idén tartják, ezért is mutattak már most némi előzetest, ám a gyártás csak 2021 elején indul.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.