Metilalkoholos sportkocsival tér vissza a Gumpert

2020.03.06. 15:23

Roland Gumpert, az egykori Audi-mérnök korábban már próbálkozott saját sportkocsigyár alapításával, de az a cég tönkrement. Néhány éve a kínai Aiways pénzéből újra egy saját tervezésű autót fejleszt, ám ez nem a hagyományos értelemben vett szupersportkocsi lesz.

A Nathalie elnevezésű kupé érdekes jelenség: olyan, mint egy kétajtós, sportos utcai autó. A formaterv halványan emlékeztet a Nissan GT-R-ére, bár Gumpert úr múltját ismerve – az Audi Quattro egyik fejlesztője volt – valószínűbb, hogy a rali-legenda karakterét igyekeztek felidézni korszerűbb formában.

Ám nem is a formaterve az igazán érdekes a Nathalie-ban, hanem a hajtásrendszere: négy villanymotorja 400 kW, azaz 544 lóerő összteljesítmény leadására képes, ám a táplálásukat nem csak akkumulátorral oldották meg. Hatótávnövelőként egy 15 kW-os üzemanyagcellát építenek be, amely metilalkoholból, egy reformer segítségével előállított hidrogént alakít elektromos energiává.

Az ötlet több szempontból is különös: egyrészt nem véletlen, hogy üzemanyagként eddig sem igen alkalmazták a mérgező metanolt, amelyből a Nathalie 65 litert vihet magával. Másrészt ez az eljárás, ha károsanyag-kibocsátása elvileg nincs is, nem nevezhető klímasemlegesnek, mivel a metanol-víz keverékből szén-dioxid felszabadulása mellett nyerhető hidrogén. Roland Gumpert szerint így tudták függetleníteni az autót az igencsak foghíjas hidrogéntöltő hálózattól, ami első hallásra jól hangzik, bár metanolt forgalmazó kútból se lehet sokkal több mondjuk Európában, mint hidrogéntöltő állomásból.

Ezzel együtt azt mondják, hogy ez az autó ebben a formában gyártásba megy, méghozzá a jövő év elején. Mondjuk a 407 ezer eurós alapár miatt nem valószínű, hogy túlzottan elterjed, de erre a Gumpertnél sem számítanak, legalábbis erre utal, hogy a terveikben összesen 500 Nathalie legyártása szerepel.