Elhunyt Hans Mezger, a Porsche legendás motortervezője

2020.06.12. 10:04

Hans Mezger egyike volt azon keveseknek, akik teljes karrierjüket a Porschénél töltötték, és kulcsszerepet vállaltak legenda megalapozásában.

Mezger 1929-ben született Ottmarsheimben, Stuttgarttól nem messze. 1945-ben épp csak elkerülte, hogy besorozzák, ennek köszönhetően zavartalanul folytathatta tanulmányait a Stuttgarti Egyetemen. Kezdő mérnökként, 1956-ban a Porschénél helyezkedett el. Az első komolyabb motorfejlesztési projekt, amelyben részt vett, az 1,5 literes nyolchengeres Formula-1-es bokszermotor kidolgozása volt 1960-ban, e projektet követően pedig az ős-911-es hathengeres motorján dolgozott.

A Porsche versenyrészlegének motorfejlesztését 1965-ben bízták Mezgerre, így a nevéhez fűződik többek közt a 917-es 12 hengeres motorjának kidolgozása, amely eredetileg 4,5 literes és 520 lóerős volt, de később 5,4 literig, és turbófeltöltéssel több mint 1500 lóerőig jutott az alapkonstrukció megváltoztatása nélkül.

A következő bő három évtized Porsche versenymotorjai mind az ő nevéhez fűződnek, így a számtalan sportkocsiversenyen győztes prototípusok – a 934-estől a 962-esig – hathengeres turbómotorjai és a McLarent a Formula-1-ben győzelemhez segítő TAG Turbo is.

A legendás szakember az 1993-ban, néhány kevésbé sikeres projektet – amilyen a Porsche Indy V8-asa, illetve a Footwork autókban kipróbált F1-es V12-ese volt – követően vonult vissza, de tanácsadóként a későbbiekben is igényt tartottak a szaktudására. Utoljára a Singer megrendelésére a Williams-nél tervezett korszerű léghűtéses motor fejlesztése kapcsán lehetett hallani a nevét 2017-ben.

„Halálának híre nagyon szomorú veszteség a számunkra. Lélekben a családdal vagyunk... Köszönjük Hans Mezgernek kivételes mérnöki eredményeit, amelyeket az autósport, és a Porsche szolgálatában ért el.” - mondta a Porsche igazgatótanácsának fejlesztésért felelős tagja, Michael Steiner, a vállalat nevében.