Leleplezték az új Lexus IS-t

2020.06.16. 10:29

Egyértelműen szükség volt a modellváltásra, de úgy néz ki, új ötlet nem volt hozzá. Így a Lexus tervezői tovább reszelték a korábbi formákat, és új részletekkel díszítették fel az IS-t.

Ha az autó karaktere nem is változott az előző generációhoz képest, alaposabban megnézve jól látszik, hogy minden alkatrészén módosítottak egy keveset. A hűtőrács például alacsonyabb lett, bár a homokóra-forma megmaradt, az oldalablakok sziluettje is más, és bár az ajtók alján futó, majd hátul felfelé húzott gyűrődést megtartották, most élesebb és mélyebb, mint eddig. Egyértelműen újak a lámpák és a légbeömlők – tényleg mindenen változtattak, de úgy, hogy még mindig nagyon erős a hasonlóság az IS előző két generációjával.

A műszaki megoldások nagy része is megmaradt az elődből: a teljes padlólemez azonos – így a tengelytáv sem változott egy millimétert sem – és a motorpalettához sem nyúltak. Az IS300 kétféle motorral is elérhető lesz: a hátsókerék-hajtású változatot 241 lóerős kétliteres turbós négyhengeressel kínálják, az összkerék-hajtásúba pedig 3,5 literes V6-os szívómotor kerül, 260 lóerővel. A csúcsváltozat is ez utóbbi blokkot kapja, de a 311 lóerős változatát, ez a motor hátsó- és összkerék-hajtással is elérhető lesz. A típus minden változata automata váltót kap, a hátsókerék-hajtásúak hatsebességeset, az összkerék-hajtásúak nyolcsebességeset.

A gyáriak szerint az új IS futóműve az, ami a legnagyobb változáson esett át. A könnyebb futóműelemek és a merevebb karosszéria állítólag rengeteget javított az autó viselkedésén.

A legnagyobb változás az IS karrierjében azonban az, hogy többé nem lesz globális modell. Az Egyesült Államokban, és további 39 országban forgalmazzák majd ősztől, de úgy tudjuk, Európába már nem hozzák el. Erre több oka is van a Lexusnak – többek közt a meglevő motorokkal a közelébe sem lehet jutni az EU-ban megcélzott 95 g/km-es szén-dioxid-kibocsátási átlagnak – de ezek közül a leglényegesebb, hogy a szedánok iránti kereslet drámai visszaesése az IS-t is érintette. Tavaly bő háromezer példányt sikerült eladni a típusból, és nincs is rá érdemi esély, hogy ez a szám nagyságrendjében nőjön, így valószínűleg a típus engedélyeztetésére költött összeg sem térülne meg.