Izrael is beperelte a Volkswagent

2020.07.08. 12:28

Bár a dízelbotrány kirobbanásának már majdnem öt éve – 2015 őszén érkeztek az első hírek a csalószoftverrel ellátott VW motorokról – még mindig indulnak újabb eljárások a cég ellen.

cleandiesel

Most épp egy Tel Aviv-i bíróságon: Izrael állam pereli a VW csoportot, illetve helyi képviseletét, amiért 2008 és 2016 között mintegy 12 ezer, a névlegesnél több káros anyagot kibocsátó autót hoztak forgalomba. A vád szerint így 3881 tonnával több nitrogén-oxid jutott a levegőbe, mint amennyire a motorok adatai alapján számítani lehetett.

A vádak alapján nagyjából félmilliárd sékel – átszámítva bő 45 milliárd forint, vagy 128 millió euró – kártérítést követel Izrael, ennyire becsülik azt a kárt, amit a többlet-légszennyezés okozott.

Maga az eljárás önmagában nem meglepő, hasonlókat számos államban elindítottak már, de a legtöbb mostanra le is zárult, általában azzal, hogy a VW kisebb-nagyobb bírságot, illetve kártérítést fizetett. A fura az, hogy Izrael csak most, a botrány kirobbanása után majdnem öt évvel indítja el a saját eljárását.