Elkészült az új Audi S3-as

2020.08.12. 10:05

Az új Audi A3-as kínálat szép lassan teljessé válik, most épp a sportváltozatot mutatták be. Az S3 egyelőre nem csak az Audinál, de a teljes VW csoportnál átveszi a legerősebb kompakt modell szerepét, legalább az RS3-as 2021-re várható bemutatásáig.

Ahogy mostanság a legtöbb sportos VW-származék, az S3-as is a kétliteres turbós négyhengerest kapta meg. A teljesítmény itt 310 lóerő, a legnagyobb forgatónyomaték pedig 400 Nm, ráadásul a motor hétfokozatú dupla kuplungos váltón és állandó összkerékhajtáson keresztül mozgatja az autót. Így nem meglepő, hogy akár 4,8 másodperc alatt elérhető a 100 km/h álló helyzetből indulva, a végsebesség pedig az elektronikus korlátozással beállított 250 km/h.

A futómű az A3-asokéhoz képest kapott másfél centi ültetést, sőt, aki hajlandó többet fizetni, az aktív lengéscsillapítókkal is megkaphatja. A feszesebb futóműhöz ráadásul legalább 18 hüvelykes felnik járnak, részint azért, hogy elférjenek a nagy méretű féktárcsák.

Az S3 kétféle karosszériával is elérhető lesz: készül szedán és ötajtós is. Aki igazán látványos optikai tuningot várt a sportváltozattól, az csalódni fog: mivel már a mezei A3-as is kifejezetten agresszív jelenség a kerekek feletti szélesítések miatt, az S3-as változatok alig nyújtanak többet. Az első légbeömlők egy kicsit nagyobbak, és a króm dekorációt feketére cserélték, de első pillantásra felismerni tényleg csak a típus megszállottjai fogják.

A sportmodell forgalmazásának beindítására nem kell sokat várnunk: már most is megrendelhető a típus, az első példányok pedig októberben érkeznek a kereskedésekbe. Az ötajtós Sportback változat alapára Németországban 46 303 euró (kb. 16 millió forint) lesz, míg a szedánért valamivel többet, 47 180 eurót, azaz 16,3 millió forintot kérnek.