Itt az első sportos BMW, fronthajtással

2020.10.07. 12:29

A BMW elég lassan szoktatta a közönségét az elsőkerék-hajtáshoz, de mostanra a kínálat alsó felét szép lassan teljesen elfoglalták az ilyen felépítésű modellek. Most pedig bemutatkozik az első, kifejezetten sportos típusváltozatuk is, hátsó- vagy összkerék-hajtás nélkül.

Erre a célra nem használják a leggyorsabb BMW-knek fenntartott M betűt – azt az összkerék-hajtású M135i kapja – helyette elővették a ti jelzést. Ez a Tourismo Internazionale rövidítése, és először a Neue Klasse és a 02-es sportváltozatain szerepelt még az 1960-as és 70-es években, majd az első generációs 3-as kompakt erősebb változatain is alkalmazták.

A 128-as típusszám természetesen itt is kétliteres, keresztben álló turbómotort takar, amely itt 265 lóerő és 400 Nm leadására képes. Természetesen az átlagautók teljesítményéhez képest ez is feleslegesen sok: ezzel is 6,1 másodperc alatt érhető el a százas tempó, és simán elérhető az elektronikus korlátozással beállított 250 km/h-s végsebesség.

Ha akad csalódást keltő részlet, az a váltó: csak nyolcfokozatú automatával készül a sportosnak mondott modell, igaz, ez kézzel is kapcsolható a kormány mögötti fülekkel. A BMW arra hivatkozik, hogy nem érné meg nekik kézi váltós kivitelt készíteni, hisz azt amúgy is csak a vevők kevesebb, mint harmada választaná.

A 128 ti a motoron kívül hatékonyabb fékrendszerében – elöl 360, hátul 300 mm-es féktárcsákat alkalmaznak – és a hajtásba épített Torsen rendszerű önzáró differenciálműben tér még el a többi 1-estől. Emellett a futómű hangolása is feszesebb, a hasmagasság egy centivel lett kevesebb, és némi visszafogott optikai tuningot is alkalmaztak. A feltűnő elemeket azonban mellőzheti is, aki inkább meglepetést okozna a többi közlekedőnek.

A 128 ti forgalmazását novemberben kezdik, a típusváltozat németországi bruttó alapára 41 575 euró, azaz közel 15 millió forint lesz.