1,2 millió kilométernél jár a rekorder Tesla

2020.10.19. 17:41

Hansjörg Gemmingen szinte biztos, hogy élete nagy részét autóban tölti: hat éve vásárolt Tesla Model S-ébe a napokban tette bele az 1,2 milliomodik kilométert.

tesla-model-s-12M-km-milestone-1024x676

Gemmingen 2014-ben vásárolt egy Tesla Model S P85+-t, amiben 30 ezer kilométer volt. Ahogy teltek az évek folyamatosan jelentkezett megtett kilométerei számáról; 2019 júliusában már 900 ezernél tartott, félévvel később pedig egymilliónál. Ezek az adatok is abszolút rekordnak számítanak, utóbbi hivatalosan is helyet kapott a Guinness Rekordok Könyvében, a német férfi azonban most újabb mérföldkövön van túl, mivel a napokban érte el az 1,2 millió kilométeres távot - csupán hat év alatt.

Ha minden a tervek szerint halad, akkor a Model S-re még sok százezer kilométer és újabb rekordok várnak, ugyanis Gemmingen következő célja az 1 millió mérföld - azaz 1,6 millió kilométer. Az autó a hatalmas futásteljesítménye miatt persze nem érintetlen, többször cseréltek benne motorokat és akkupakkot, de a Teslarati cikke szerint ezeket a gyári garancia fedezete. Mindenesetre az elképesztő rekordhoz még Elon Musk is gratulált.

Gemmingennek egyébként van egy Tesla Roadstere is, amivel szintén figyelemreméltó mennyiségű kilométert tett meg, egészen pontosan 633 599-et - ezzel a Roadsterek kategóriájában jó eséllyel szintén rekorder.

Az összetett mezőnyben, azaz az autósoknál hajtástól függetlenül egy Irving Gordon nevű férfi és 1966-os Volvo 1800S autója áll élen: ők Irv 2018-as halálig 5,15 millió kilométert - 3,2 millió mérföldt - tettek meg együtt. Ehhez 52 közös évre volt szükségük. 

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.