Újabb Aston Martin részvényeket szerez a Mercedes

2020.10.28. 16:44

A Mercedes válhat az Aston Martin második legnagyobb részvényesévé az új megállapodással. A részvényekért nem pénzzel, hanem műszaki megoldásokkal fizetnek a németek.

aston mercedes

A hivatalos bejelentésben annyi szerepel, hogy a jelenlegi 2,6%-ról akár 20%-ra is nőhet a Mercedes részesedése az Aston Martinban, de amit cserébe kapnak, az az AMG összes műszaki megoldása. Így az Aston Martin számára talán még előnyösebb ez az üzlet: egy fillér kifizetése nélkül jutnak hozzá minden sportkocsiban használható Mercedes fejlesztéshez. Benzinmotorokhoz, hibrid hajtásokhoz, sőt, akár elektromos platformhoz is.

Azok után, hogy az Aston Martin vezetését az AMG korábbi vezérigazgatójára, Tobias Moersre bízták, mindez nem is annyira meglepő, hiszen az új cégvezetőnek nyilván jó kapcsolatai vannak a német partner felé. Moers szerint az eredeti, 2013-as megállapodás csak arra volt jó, hogy utat nyisson a két vállalat között a későbbi együttműködésre, de csak most kezdhet kiteljesedni a közös munka.

Az Aston Martin viszonylag gyenge anyagi helyzetben kezdte az évet, amit a koronavírus-járvány még tovább rontott: nagyjából a tavalyi szint felére esett vissza a forgalom, és a cég jelentős veszteséget hoz a saját méretéhez képest: 38 millió font mínusszal zárták a harmadik negyedévet.

Ezzel együtt a cég negyedét birtokló, Lawrence Stroll által vezetett befektetőcsoportnak komoly tervei vannak: évi 10 ezer autó eladását, a jelenlegi 124 millió fontról 2 milliárdra növelt forgalmat, és teljesen új típusválasztékot terveznek a 2020-as évtized közepére. A célok elérésében nyilván nagy segítség lesz a szabad hozzáférés az AMG műszaki megoldásaihoz. Cserébe ha összejön a várt mértékű növekedés, azon a részvényeken keresztül a Mercedes is szép összeget kaszálhat.