A Citroën akadályozza a Polestar forgalmazást

2020.10.30. 10:05

Bár első pillantásra nem is emlékeztet egymásra a Citroën és a Polestar jelvénye, a Peugeot testvérmárkája szerint már az is sérti a védjegyüket, hogy mindkettő hasonló elemekből áll.

Jobban megvizsgálva a dolgot, a Polestar által alkalmazott logó, amely a sarkcsillagot szimbolizálja, tényleg szétbontható két hasonló nyílformájú részre, mint amilyenek a Citroën jelvényét alkotják. Az eltérés a két elem tájolásában van: míg a francia márka jelvényében egymással párhuzamosan, egymás felett helyezkedik el a két nyíl, – ez eredetileg André Citroën első kereskedelmileg fontos újítására, a nyílfogazású fogaskerékre utal – a Polestar esetében egymással szemben állnak.

Bár a hasonlóság erősen vitatható, úgy tűnik, a francia bíróság nem így vélekedett. Úgy tudjuk, az ítélet szerint a Polestar 150 ezer euró kártérítést kell, hogy fizessen, és legalább hat hónapra fel kell függessze az üzleti tevékenységet az országban. Ennek megfelelően a Polestar honlapja Franciaországban jelenleg nem elérhető.

A kellemetlen helyzetre rövidebb távon a Citroënnel való megegyezés jelenthet megoldást, bár nem biztos, hogy a francia márka erre törekszik: maguk is épp egy elektromos modell bevezetése közben járnak – a friss C4-esből készül ilyen változat – így akár jól is jöhet a konkurencia ilyen módon történő kiszorítása.

A Polestar számára az épp csak bevezetett jelvény megváltoztatása a felmerülő költségek miatt nyilván nem tartozik a kedvező lehetőségek közé, de nyilván ez a következő logikus lépés, ha a PSA-val nem sikerül megegyezni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.