Erős hibrid készül az Audi A3-asból

2020.12.07. 16:12

Az újdonság nem is akkora újdonság: az Audi A3 már eddig is létezett egy nagyon hasonló hibrid hajtásrendszerrel. Az alkatrészek ugyanezek abban is: az 1,4 literes 150 lóerős turbómotor egy 108 lóerős villanymotorral kombinálva, csakhogy a két motort az új változatban másként hangolták össze.

A korábbi 40 TFSI e összesített csúcsteljesítménye 204 lóerő volt, ez nő a 45 TFSI e esetében 245 lóerőre azzal, hogy megváltoztatták az elektromos rásegítés tartományát: így egész közel jutottak a két motor csúcsteljesítményének összegéhez. Az eredmény már érezhető a gyorsulásban is: a 40-es 7,6 másodperce helyett a 45-ös változat 6,8 másodperc alatt érheti el a százas tempót.

Ebbe az A3-as hibridbe is viszonylag nagy, kívülről tölthető akkumulátor kerül: a hátsó üléssor alatt elhelyezett csomag 13 kWh-s, viszont nem tölthető túl gyorsan: maximum 2,9 kW-tal veszi fel a töltést, azaz háztartási hálózatból úgy öt óra alatt tölthető fel teljesen. Ezzel tisztán elektromos üzemben elvileg akár 63 km is megtehető WLTP szabvány szerint mérve, ami egyáltalán nem rossz érték. Fogyasztásként az Audi csak az NEDC adatot adja meg, ami 1,4-1,5 liter száz kilométerre, ám az minimum megkérdőjelezhető, hogy ennyivel tényleg meg lehet-e tenni az első száz kilométert.

A komplikált hibrid hajtásláncnak az Audi jelvénnyel együtt persze elég vastagon megkérik az árát: Németországban 40 395 euróba kerül, ami 14,5 millió forintnak felelne meg.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.