Megmutatták a Mercedes EQS-t belülről

2021.03.29. 17:34

A hivatalosan MBUX Hyperscren névre keresztelt képernyő-monstrumot már korábban láttuk külön, de most először mutatták meg, hogy milyen lesz a végleges autóba építve. Az óriási kijelző azonban csak a legdrágább változatok sajátja lesz, a többi EQS a Mercedes S osztályéhoz hasonló műszerfalat kap.

A Hyperscreen persze nem csupán három érintőképernyő közös üveg alatt: tartozik hozzá egy komplett fedélzeti számítógép is: ez egy nyolcmagos rendszer, 24 GB memóriával – alighanem kell is ennyi az óriási képernyőfelület zökkenőmentes kiszolgálásához.

A Mercedes azt írja, hogy az EQS nem csak a szem, de minden érzékszerv számára érezhető lesz. Persze a látvány a domináns, ahogy az emberi érzékelésben is, de a Hyperscreen középső és utasoldali paneljeinek megérintésére tapintható válasz is érkezik: ezt 12, a képernyők mögé épített rezgőmotorral oldották meg. Természetesen a menet közben hallható hangok nagy részét is mesterségesen keltik – belül egy 12 hangszórós Burmester hifi gondoskodik erről – a szaglás stimulálását pedig a HEPA szűrős szellőztetés mellett beépített illatosító rendszerrel oldották meg.

Szokatlan megoldás, de a Mercedes nem csak a csúcsváltozatok belsejét mutatta meg: az olcsóbb EQS kivitelekhez készült háromféle hagyományosabb műszerfal is. Ezen két különálló képernyőt helyeztek el, egyet a kormány mögött, amely a műszerek funkcióját látja el, és egyet a középkonzolon, ahonnan a fedélzeti számítógép megszokott funkciói érhetők el. Az elrendezés az új S osztályéra emlékeztet, amellyel egyébként az EQS valószínűleg nagyjából egy árkategóriába esik majd.

Úgy néz ki, a Mercedes a bemutatóig szép lassan csepegteti az információkat a típusról, így külső képet, vagy műszaki adatot egyelőre nem közöltek. Továbbra is csak annyit tudunk, hogy a csúcsváltozat 700 km feletti hatótávot ígér, amivel használati értékben nagyjából ott lesz, ahol a nagy hatótávú Teslák.