Négymillió forint a dohányzóasztalon

2021.05.05. 16:13

Bizony, annyi! Nyilvánvalóan sokan hasznosabb helyet találhatnának ennek a pénznek másodpercek alatt. Én természetesen egy E46 kupét vennék belőle, de kijön belőle annyi F Astra, hogy az ember győzzön akkora utcát találni, amit teleparkolhat velük. Nem kérdés tehát, hogy az Amalgam 1:8-as méretarányú Ferrari Monza SP1 és SP2 modellje túlmegy egy határon.

1998 óta készítenek modellautókat és azóta változatlan a téma. Leginkább ritkaságokat, versenygépeket, modern szupersportautókat készítenek el erősen limitált példányszámban. Ezek hibátlanul mutatnak egy panorámás villa nappalijában vagy a Forbes által is számon tartott milliárdos irodájában, a karbon talapzaton, bura alatt.

Baromi látványosak, mert nagyok - közel 60 centiméter hosszú - és meggyőző a körítés is. A modellt az Amalgam a Ferrari eredeti tervei alapján fejlesztette, még az igazi autóban felhasznált anyagok listáját is megosztották velük. Prototípusát - mármint az SP1 és SP2 modellét - az olaszok hagyták jóvá.

Ezek az autók eleve arra készültek, hogy egy idő után árveréseken licitáljanak rájuk. A Ferrari az olyan szélvédő nélküli versenyautói nyomán készítette, mint a 166 MM vagy a 860 Monza. Klasszikusan orrmotoros, méghozzá a 812 Superfast 6,2 literes, szívó V12-ese van benne, ami 810 lovat üvölt ki 8500-as fordulaton.

Mennyire kár, hogy ennek a motornak a kicsinyített mását nem lehet megtekinteni a sokmilliós modellautón, mert nem nyílik a gépháztető. Csak az egyébként is belátható utastérhez van nyitható ajtó, legalább egész hitelesen imitált zárral az oldalán.

Belterében szépek a karbonmintás elemek és a középkonzol gombocskáin is ott az összes piktogram, a kormány pedig akár az igazi. Viszont a leglátványosabb elemet, az üléseket elnagyolták. Ott függenek rajta az övek, ellenben sehol egy varrás, sehol egy meggyőző bőr hatású mintázat (pedig ekkora méretben akár valódi bőrből is lehetne, csak úgy mondom).

Nekem csalódás, mert ennyi pénzért már várnám a tűzijátékot, de úgy tűnik, hogy ebben a kategóriában elég a ritkaság és a hajmeresztő ár. Meg talán az igazi SP1 a garázsban.