Eladó a Halálos iramban ikonikus Suprája. Igen, az a Supra

2021.05.22. 12:51

A Barret-Jackson által júniusban árverésre bocsátandó Toyota Supra az autós történelem egy fontos darabja, amely meghatározta a későbbi tuning-kultúrát, és megágyazott az A80-at övező hype-nak: előbb az első Halálos iramban film belső/külső jeleneteinél használták (ezért az autó belső tere sem lett kiszerelve), ekkora többek között a Brian O’Connor-t játszó egykori Paul Walker is vezette, de a 2003-as, második filmben is feltűnt az immár átalakított autó, amelyet a Michael Ealy által játszott Slap Jack karaktere vezetett.

Ezután viszont ráéreztek a lehetőségre, és visszaalakíttatták az eredeti állapotba: megkapta a Lamborghini Diablóról származó narancssárga festést, a “Nuclear Gladiator” matricázást, a Dazz Motorsport Racing felniket, a TRD-stílusú motorháztetőt és az alumíniumból készült hátsó szárnyat is. A képek alapján az autó csodás állapotban van, az ikerturbós 2JZ-GTE motor és az eredeti, négysebességes automata váltó is érintetlen.

Korábban már elárverezték a film egy Supráját koszos 185 ezer dollárért, de mint általában, az is csak egy széthajtott, turbó nélküli kaszkadőrautó volt. A mostani autóra becsült eladási ár nincs megadva, az autó típusát, történelmét és állapotát elnézve csillagászati összegre lehet számítani. Az árverésre június 17-19 között kerül sor Las Vegasban.

/Via Road&Track

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.