Legalább fél évet késik a Nissan Ariya

2021.06.04. 12:23

Az Ariya forgalmazását az eredeti tervek szerint az év közepén kezdték volna meg Japánban, ám a Nissan alelnöke, Asako Hoshino nemrég bejelentette, hogy csak az idén télen kezdik kínálni a típust.

Ez a fogalmazás gyakorlatilag azt jelenti, hogy decembertől lesz elérhető a típus Japánban, és Hoshino azt mondja, az európai és amerikai bevezetést nagyjából két hónappal később tudják elindítani. Ez azt jelenti, hogy mifelénk 2022 februárja előtt biztosan nem bukkanhat fel az Ariya. A hivatalos magyarázat szerint a globális mikrocsip-hiány, illetve a koronavírus-járvány okozta a késést.

Az Ariya a Leaf után a második szériagyártású Nissan villanyautó, és az első, amely a Tesla diktálta divatot követve nagy hatótávot biztosító, viszonylag nagy kapacitású akkumulátorokkal és erős motorokkal érkezik.