Elrontották a Brabham sportkocsiját, hogy versenyképes legyen

2021.08.05. 16:53

A Brabham legújabb feltámadásának 2018-ban lehettünk tanúi, tavaly óta pedig már utcai autót is készít a szerény méretű manufaktúra. Most pedig először ugranak típusszámot is: megmutatták a BT63 GT2 Concept nevű autót, amely alapvetően a GT2 Európa-bajnokságban való részvételre készült.

Az újdonság azért nem különbözik nagyon a korábbi BT62 változatoktól: ránézésre az itt-ott módosított aerodinamika tűnik fel, amelynek része egy átszabott diffúzor-rendszer és a Le Mans-i prototípusokéra emlékeztető függőleges légterelő is. Ennél azonban lényegesebb, hogy az 5,4 literes V8-as szívómotor itt gyengébb száz lóerővel, mint az utcai BT62 R-ben – azért a maradék 600 sem rossz – és ehhez még nehezebb is lett. A tömeget 1250 kiló feletti, szemben az utcai gép 950 kg-jával, de a tömegnövekedést is csak a szabályok indokolják: az EB-n így tudják elindítani a gépet.

A versenygépet egyébként nem csak gyári csapatban tervezik indítani, de eladásra is kínálják: egy-egy példányért 400 ezer eurót kérnek. Ez első hallásra elég soknak tűnik, de a mezőny többi tagjánál nem sokkal drágább, hiszen a Brabham Audi, KTM, Lamborghini és Porsche gyári gépek ellen megy majd, amelyeknek a versenykész GT2-es gépei szintén ebben az ártartományban mozognak.