Ez a szétreszelt 458 valójában egy LaFerrari

2022.04.04. 06:02

Beköszöntött a hibrid szupersportautók korszaka a 2010-es évekre, ekkoriban kezdték fejleszteni a Porsche 918 Spydert, a McLaren P1-est és a Ferrari LaFerrarit is, melyekkel minden vállalat megmutathatta, hogy a hibrid hajtás nem csak a spórolásra, hanem a teljesítmény növelésére is hatékonyan bevethető. A LaFerrari hajtását többek között ebben a szétfaragott 458 Italia prototípusban tesztelték.

Nem csak a Pininfarina formatervektől, de a hagyományos hajtástól is elszakadt a Ferrari a LaFerrarival, mely elődeihez hasonlóan középmotoros lett, de az önmagában 800 lóerős, 6,3 literes szívó V12-es mellé KERS rendszer ad további több mint 160 lóerőt. Ezt a hajtást szerelték be az M6 nevű korai öszvérbe, melyet a 458 Italia alapjaira építettek.

Matt fekete fényezése a rátehető álca nélkül önmagában is árulkodó, de az autó karosszériáját több ponton is túlnő a cipőkanállal belepasszírozott technika. A hátsó sárvédőkön például lehajtható nyílásokat alakítottak ki, hogy könnyebben hozzáférhetőek legyenek az egyes alkatrészek.

Míg a széria LaFerrari magja egy szénszálas monocoque, addig itt a 458-as alumínium vázát alakították át, hogy beférjen a V8-as helyére a 12 hengeres motor és a hibrid rendszer, aminek narancssárga vezetékei egyértelműen láthatóak a hálókon keresztül is. Az autót 2011 májusa és 2012 decembere között használták fejlesztési prototípusként az olyan mechanikai alkatrészek próbájához, mint a hajtáslánc, a fék és futómű, valamint az ESP. A Maranellóban épített szerzet több újság kémfotóin is felbukkant, de nyúzták a híres Nürburgringen is.

Hűséges ügyfeleinek mindig szívesen kedveskedik a Ferrari hasonló különlegességekkel, ezért a prototípust nem megsemmisítették, hanem 2016 júliusában értékesítették. Persze, azzal a feltétellel, hogy soha nem kap majd rendszámot, így inkább kiállítási tárgyként funkcionál. 3322 kilométer van az órájában, ami az ilyen autóknál aligha jelent valamit, de a Ferrari Classiche tanúsítvány igazolja, hogy valóban a csúcsot jelentő szupersportautó korai változata lakik a 458 szétfeszített karosszériája alatt.

Visszapillantó

A Totalcar heti összefoglaló hírlevele

Keddenként kedveskedünk neked egy olyan cikkválogatással, amiket szerintünk mindenképp érdemes elolvasnod az előző heti term(el)ésünkből. Ráadásul szívhez szóló előszót is írunk hozzá! Iratkozz fel, hogy legyen miért várni a keddet!