Nyújtott Bentayga lesz a Bentley új csúcsmodellje

2022.05.10. 16:01

A Bentley új változatot mutatott be a Bentayga SUV-ból: az EWB 18 centivel hosszabb az eddig ismert kivitelnél, a plusz hely nagy része a hátsó utasok lábterében jelentkezik.

A döntés, hogy a csúcsmodell szerepét egy Bentayga változatra osztják, persze nem véletlen: a terepjáró kiemelkedő siker volt eddig is. Tavaly már az eladások 40%-át adta, több mint 14 600 példányt adtak el belőle, így a Bentley vezetői szerint ebben a szegmensben éri meg bővíteni a választékot.

Az EWB egyelőre egyféle motorral lesz kapható, ami meglepő módon nem a hatliteres W12-es turbómotor, hanem az Audikból is ismert, és a kínai adókhoz igazodó négyliteres, biturbó V8-as. Bár ez is arra utal, ahogy az óriási lábtér is, hogy a hosszú Bentaygával elsősorban Kínát célozták meg, ahol a luxusautó-vásárlók nagy része sofőrt tart, és maga hátul ül.

A hátsó üléssor egyébként is kiemelt szerepet kap az EWB-ben, ami azon is látszik, hogy háromfélét is kínálnak belőle. Van hagyományos, háromszemélyes üléspad, két fotel nagy középkonzollal, illetve a köztes megoldás, amit 4+1-nek hívnak házon belül: az üléspad, középen megemelve, kihajtható könyöklővel, ahol hátul a középső utas kényelme már nem szempont.

Aki ennél is többre vágyik, rendelheti az autót egy újfajta intelligens üléssel, amely méri a testhőmérsékletét és a nedvességet is érzékeli, és ennek megfelelően állítja automatikusan a hőmérsékletet és a szellőzést az üléshez tartozó klímazónában. Emellett azt is érzékeli, hogy hol érintkezik a test az ülőfelülettel, és a benne ülő alkatához igazítja az ülés kontúrját.

Érdekes apróság, hogy a hosszabb Bentaygához új kormányrendszert terveztek, ennek köszönhetően a nagyobb tengelytáv ellenére hatvan centivel még csökkent is a fordulókör átmérője a rövid változathoz képest.

Pontos alapárat egyelőre nem mondtak, de az Autocar becslése szerint a teljesen felszerelt Bentayga EWB akár 300 ezer fontba – úgy 133 millió forintba – is belekerülhet. A gyártást állítólag már meg is kezdték, az első példányokat pedig a nyár elején kezdik el leszállítani az első megrendelőknek.