Ez a volvós olyat csinált a kanyarban, amit nem akarsz átélni

2022.06.09. 17:52

Az előzés veszélyes manőver, elég sok mindenre oda kell figyelni ahhoz, hogy biztonságos legyen a végrehajtás. Sokan viszont ezzel nemigen törődnek, sajnos számos videós bizonyíték kering már az interneten ahhoz, hogy ezt kijelenthessük. Nem érdekli őket semmi, csak az, hogy előre jussanak pár métert. Így volt ez az alábbi felvételen is, amit a Budapesti Autósok tettek közzé. A dashcames autó sofőrje nyugodt tempóban halad, közben dúdol is, hogy szórakoztassa magát. Aztán egy olyan mentést kell bemutatnia, ami előtt kalapot emelünk.

Történt ugyanis, hogy a záróvonalon, egy teljesen beláthatatlan ívben egy Volvo V50 kezdett bele az előtte haladó kamion megelőzésébe. Bár amikor ennek nekilátott, talán még pont nem volt előzési tilalom, de ez nem mentség, hiszen a manővert úgy szabad csak megkezdeni, ha szabályosan és biztonságosan be is tudjuk fejezni. Ehhez képest bőven a szerelvény mellett volt még, amikor a kamerás autó odaér.

Itt önfeledt éneklésből enyhe káromkodásba vált a hangnem, de ahogy emberünk kivédte az ütközést, azt tanítani lehetne. Intenzív fékezés kíséretében annyira húzódott le, amennyire csak tudott, és még ne legyen meg az árok – ehhez a jó reflexek mellett megfelelő lélekjelenlét és biztos kéz is kellett.

Forrás: Budapesti Autósok