Eltörölték az unokáját mentő nagymama büntetését

2022.09.22. 10:09

Százezer forintra, azaz nyugdíjának több mint felére büntették eredetileg azt a nagymamát, aki a Balatonról Budapest felé tartva megállt az M7-es autópálya leállósávjában. Mindezt azért tette, mert a tükörben látta, amint a hétéves unokája elsápad, a következő pillanatban pedig fuldokolni kezdett. Végül a gyereknek nem esett baja, miután megnyugtatták, gond nélkül hazaértek.

nagyi

Csakhogy hamarosan jött a csekk. Az asszony levélben kérte a rendőrséget, hogy a fenti okok miatt tekintsenek el a bírságtól, de azt a választ kapta, hogy a leállósávon csak műszaki hiba miatt, annak kijavításáig lehet tartózkodni. A vonatkozó jogszabály pedig nem teszi lehetővé a bírság összegének mérséklését, csak részletfizetést lehet kérni. A nő fellebbezett, és most fordulat is következett be az ügyben.

Budapest rendőrfőkapitánya ugyanis megsemmisítette a közigazgatási bírságról szóló határozatot. Az eset vizsgálatakor minden körülményt figyelembe véve végül arról is döntött, hogy térítsék vissza a fellebbezési illetéket. Az erről szóló határozatot aztán egy virágcsokor és némi ajándék kíséretében adták át az unokáját mentő nagymamának.

Forrás: police.hu